Látom, szemlélem a teremtett világot magam körül. De másként tájékozódom, mint aki csak a tájat nézi, és csak azt szemléli, ami szeme előtt van. Égre emelem vigyázó szememet is, szívemet is, a mennyekben lakozóra, akihez minden zarándok igyekszik. Utas e világban egész élete folyamán, ahogyan ezt a 123. zsoltár imádsága vallja. És mint a messze szakadt hazafinak egykori otthonába, szülőföldjére és szülőházába való visszatérése, olyan reményteljes ünnep így a földi zarándoklás. A megpillantott kegyelem ünnepe. A szent hely és a Szent megközelítése, az igazi hazatérés reményével. Képes beszéd is, lelki folyamat képe is ez a zsoltár. Jézusnak is folyton az volt, amint ő is „fölméne Jeruzsálembe, a templomba”. Vele igazi a zsoltár, és ő sem igazán képzelhető el, nem is érthető meg zsoltárok imádkozása, állandó éneklése nélkül. Nem csak azért, mert ő is folyton–folyvást imádkozta ezeket, hanem azért is, mert legtöbbet emlegette a prófétai írások sorában.

Ilyen elmélyült és elmélkedő imádság kísérte a vándort, a többi zarándok-zsoltárral együtt, amíg igyekezett az ígéretek megszentelt helyére. Előbb ezt kell keresnünk mindnyájunknak, az Ő országát és az Ő igazságát, egész életünk vándorlása során. És mégis könyörületért fohászkodik ez a vándorló közösség, miközben megközelíti a templomot. Nem gyötrelem nélküli Isten ügye, képviselete, és útmutatásának követése, a jámbor és hű élet. Eredetileg Szenci Molnár szerint Negédes szókkal illettetünk. Ma már nem mondjuk így, gyalázót éneklünk helyette. Azt jelenti a régi szó, hogy ezután is torkig leszünk dölyfös, pökhendi megbélyegzéssel, lefokozással. Kisebbség vagyunk, hát besorolnak alsóbbrendűnek és fogyatékosnak. Ez gyötrőbb a vallásosság nyílt betiltásánál, üldözésénél is. Meddig kell még ezt tűrnünk–szenvednünk? Mindvégig. Mint a hű szolgának, aki nem maga érdekét tekinti.

Olyan a lelki folyamatok természete, hogy a zsoltár első és második felének mintha semmi köze nem volna egymáshoz. Pedig kapcsolódnak, mert ezt a bánás- (és bántás-) módot csak égre emelt tekintettel viseli el egyén és közösség. Mindazok, akiknek életéből nem hiányzik a Szent. A templom szentsége sem, amely nem földi, hanem mennyei eredetű. 

Nyolcsoros a zsoltár versformája és dallama. Nem úgy kell tehát énekelnünk, mintha négy sor volna. A genfi zsoltárokban nem használatos tizenhat szótag hosszúságú sor. Ezért nem is rövid, hanem hosszú a páratlan sorok utolsó hangja, Szenci Molnár korában ilyen helyeken javítottak az éneklés érdekében, és szünet is van minden sor végén.

Fekete Csaba