Hová vezet? Mit őriz? A kapuzat díszítése eszerint jelképes ősidők óta. Más világba lép, akinek megnyitják, ma is, ha enged a 100. zsoltár hívásának, és szívvel-szájjal imádkozva, mint örvendező hálaáldozattal vonul a megváltottak közösségében az Úr templomába. Nem a tulajdonunk, ami Istennek szentelt, tiszteletére épült. Nem is nélkülözhetjük. Kísért, hogy elég összejönnünk magánháznál, nem törődve mással, csak a lelki templommal, a templommá épüléssel. Rádöbbentek a korai keresztyének, hogy míg eljutunk a templom nélküli mennyei városba, addig még szüksége van a helyi közösségnek illendő templomra.

Kapuzatáért is jelképes a templom. Erődített is volt egykor. Fenséges fontosságát az ókorban csodálhatjuk, majd a keresztyének bélletes (lépcsőzetesen szűkülő) vagy rózsaablakos kapuin. Aki beléphetett, más világba érkezett. Halálból életre, menedékbe, vagy különösen szent helyre. A Biblia világában is, és akinek templom a templom, annak ma sincs másként. A Biblia világában sokfélét jelent a kapu. A közösség, a városállam ügyeit a kapu-közeli téren intézték. Több kapu át juthattak be a templom idegenektől elzárt vagy tilos udvarába, csarnokába; végül egy valaki a Szentek szentjébe évente, ebben főpapok közül sem volt mindenkinek része életében egyszer sem.

Részes-e az is mindebben (vagy valami hasonlóban), aki csak nézegetni jár templomtúrán, vagy valami rendezvényre lépi át bérletjeggyel némelyik templom kapuját, ahová az idegenforgalom csábítja a felújításkor elhelyezett felirattal, esetleg a zsoltár idézésével? De az eszébe sem jut, nem is mondják neki, hogy örvendezve énekeljen, vagy csak egy csöndes fohászt is elmormoljon? A régiek szavával ez olyan, mintha érezné a pecsenye illatát az éhező, de nem kapna belőle egy falatot sem. Igazak mennek be rajta, örökkévalóság kapuira emlékeztet minden templom bejárata, mint egykor a jeruzsálemi. Meg kell becsülnie annak, aki valóban építi a lelki templomot, az atyáktól örökölt, vagy újonnan épült templomot is, a templomi rendet is, a közösség miatt (mindannyian ő nyájának juhai vagyunk). Nem magunkat teremtjük és teremtettük, ahogy az önmegvalósító ember hiszi. Nem maga a gyülekezet az alkotója annak, amit a templom jelképez.

Négy dallamra éneklünk csupán három-három zsoltárt. A 100-ra is még kettőt. A 142. zsoltár a sanyargatott ember imádsága, előtte Bezárattak utak, ajtók. Alázatos lelkiségről és gyermeki bizalomról vall a 131. zsoltár, és buzdít:
          Izráel, az Úr Istenben
          Vessed minden reménységed!     

Fekete Csaba