Életünkben sok dologra nem mond áldást napjaink református gyülekezete. Volt idő, amikor a legkedvesebbek között emlegették ezt a 34. zsoltárt. Ma ez bizonytalan. Lehet, hogy sok gyülekezetben teljesen ismeretlen. Hiányossága a keresztyén életnek, hogy kérünk és mindig többet kérünk, még többet panaszkodunk, de a hálaadás elmarad. Mindennapi gondolkodásunktól idegen, hogy áldást mondjunk arra, amit átélünk, történelmünkben és napjainkban tapasztalunk. Elszokott attól a templomba járó reformátusság, hogy magasztalja „vígan az Úrnak áldott szent nevét”. Századokig sok-sok imádságban ismétlődött, hogy „az Isten angyali hívek körül tábort járnak”, járőröznek a Teremtőt szolgáló emberfeletti hatalmasságok, mint a határainkon beözönlő idegenektől megóvó katonaság.

A távoli tájak élővilágáról ma jóval többet tudunk, mint elődeink, akik között csak a külföldi könyvekhez hozzájutók olvashattak arról, milyen csodálatos élőlények népesítik be e tájakat. Ma filmeket nézünk, amelyek mutatják, hogy az olyan ügyes, erős és csapatban működő ragadozóknak, mint az oroszlánoknak „gyakorta szükségük esik”, és bizony tucatjával éhen is halhatnak válságos időkben. Ugyanígy történik a gonosz életű emberek nemzedékeivel, azokkal is, akikről egy ideig az a látszat, hogy mindent irányítanak, és történelmet írnak. Másként van eközben azok sorsának alakulása, akik mindenkor az Istent tisztelő élethez ragaszkodnak. Vigasztaljon bennünket a mostani válságos időkben is, hogy az ő életük nem fogyatkozik el. „A jókat nem hagyja.”

Ők kik? Mi is? Hozzákapcsolódik ehhez a vágyhoz a jó és hosszú életre sóvárgás ígérete. Ingyenes ajándék ez, de nem azt jelenti, hogy akkor az igazán jó keresztyén, a zsoltárt éneklő magyar református semmivel nem tartozik, főként Istennek, hanem elég, ha vár, elvár, és mindent megkap, amit a másként élők hiába remélnek. Hangsúlyozták régi úrvacsorai tanításaink, hogy állandóan, de az ünnepi alkalmakra készülve különösen óvja magát a megkeresztelt és úrvacsorával élő református mindentől, amit nem tartanak áthághatatlan véteknek mások, akiket nem kötelez a Biblia és a hitvallás. Ebben a zsoltárban is megjelenik, hogy ami gonosz, azt nem magyarázhatjuk jónak, elkövethetőnek, legkevésbé tisztességesnek, hiába engedi meg vagy reklámozza a környező világ. Szabály, hogy „óvd ajakid álnokságtól”.

Félvers zárja a zsoltárt, ma hiányzik:

            Megtartja az Isten
            Élteket ő szolgáinak,
            Akik csak őbenne bíznak,
            Nem esnek szégyenbe.  

Fekete Csaba