Évszázadok óta emblematikus zsoltárunk a 42., a Mint a szép híves patakra… kezdetű genfi zsoltár. Generációk óta ismert és kedvelt ének ez, és csak kevesen tudják, hogy a 42. zsoltár nemcsak genfi zsoltárként, hanem a 16. században keletkezett magyar zsoltárparafrázisként is évszázadokig használatban volt, és az egymást követő protestáns énekeskönyvek többféle változatát is tartalmazzák.

Mint kívánkozik a szarvas a kútfejekhez… kezdettel sokáig népszerű volt az a parafrázis, amelynek szer­zője a versfőkből kiolvasható akro­sztikon szerint Chasee Miklós (MIKLOS CHASEE).  Egy másik, a Szomjúhozik lelkem, mint a szarvas a hideg kútfőre… kezdetű szintén a 42. bibliai zsoltár magyar parafrázisa. Az akrosztikon (SzVLIOK CATHA ) itt nem a vers költőjének,  Debreceni Szőr Gáspárnak nevét, hanem a vers „címzettjének”, Sulyok Katának a nevét örökíti meg. E két magyar zsoltárparafrázis nemcsak abban hasonlít egymásra, hogy a 18. század után kimaradtak a protestáns énekeskönyvekből, hanem abban is, hogy gyakran utalnak nóta- vagy egyéb utalással egy harmadik költeményre.

Ez a harmadik magyar változat az ismeretlen 16. századi költőtől származó Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem… kezdetű dicséretünk (RÉ 258). A parafrázisok közül talán ez a szövegkezdet áll a legtávolabb a bibliai zsoltártól, de eleink még pontosan tudták, hogy a költemény a 42. zsoltárhoz kapcsolódik. Ma az énekeskönyvünkben már a vers csonka volta miatt sem egyértelmű ez a kapcsolat: kimarad az eredeti költemény 4–5., 7. és 10. versszaka, és ez az egész mű ívét megtöri. A vers keletkezéséről keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy az ének először 1569-ben jelent meg nyomtatásban, és attól fogva a protestáns énekeskönyvek stabil tétele maradt. Az 1569-es gyűjteményben Alia pulchra cantio, azaz Más szép ének alcímmel szerepel, és két további énekeskönyvben a „Más isteni dicséret, melyben a keresztyén ember nyomorúságában Istennek könyörög” alcímet viseli.

Régi énekeskönyveinkben egy másik, a mai énekeskönyvünkben is szereplő dallamot utaltak a zsoltárparafrázishoz (Mindenkoron áldom az én uramat, RÉ 254). A mai dallam, amely a szöveget hordozza, szintén 16. századi eredetű, de az anyaországból nem dokumentálható. Az 1744-ben, Kolozsvárott megjelent énekeskönyvben bukkant fel először, és valószínűleg a szép, nagy ívű fríg dallamot szívesen fogadta és vette fel az anyaországi énekeskönyvbe a szerkesztőbizottság. Talán ma kevesebb gyülekezet tanulta meg ezt a míves dallamot, de ha a szép költeményt énekelni akarjuk, megtehetjük, hogy a régebben hozzá rendelt, 254. számú dicséret dallamával kombináljuk.

Papp Anette