Reformátoraink az évezredes keresztyén hagyományt folytatták azzal, hogy a zsoltárokat énekes imádságnak szánták. Ahogy ősidőktől fogva, úgy a 16. századi keresztyén ember imádságos mindennapjaiban is központi helyet kaptak a zsoltárok. A zsoltáréneklés hagyományát tehát nem a reformátorok teremtették meg, de megújították azzal, hogy gyülekezeti énekké formálták a zsoltárt. A magyar reformáció a verses zsoltárparafrázis-repertoár gazdag anyagát alkotta meg, és a verses zsoltárkönyv-fordításokon kívül mintegy százötven verses zsoltárátiratot készített. Ennek a zsoltárköltészetnek az egyik legszebb, darabja az „Irgalmazz Úr Isten” kezdetű, amely az 57. zsoltár alapján készült.

A szöveg szerzőjét nem ismerjük, a vers akrosztichonja (ISTVAN DEAK KESzE) alapján szerepel mai énekeskönyvünkben szerzőként István deák neve. A költemény keletkezéséről csak annyi bizonyos, hogy 1560-ig el kellett készülnie, hiszen Huszár Gál énekeskönyvében már helyet kapott. Itt még csak a szöveg szerepel, kottát nem, csak nótajelzést közölt a szerkesztő. A későbbi gyakori „ad notam” megjelölések a dallam széles körű használatát és ismeretét igazolják.

Az 57. zsoltárból készített parafrázis szövegén kívül egyéb, ma is használt szövegünket énekelhették erre a dallamra, például a 197., 451., 476. dicséretet. Magát a dallamot csak a 18. századi nyomtatott források jegyezték fel, de a népzenei gyűjtések változatai a nyomtatott forrásokhoz képest sokkal hajlékonyabb dallam- és ritmusváltozatokkal adják a dallamot. A népi emlékezet által megtartott dallamváltozatok mindegyike azt a parlando, beszédszerű előadást dokumentálja, amely a tizenkét szótagos sorokat egybeénekelve, a hosszú sort a szövegnek megfelelő belső tagolással, rugalmasan artikulálja.

Az „Irgalmazz, Úr Isten…” költemény teljes formában, azaz tizennégy strófával a protestáns források mellett az unitárius könyvekben szerepel, a katolikus források versszakkihagyással hozzák a szöveget. Egyetlen katolikus forrásban, Illyés István zsoltárgyűjteményében kapott a vers hosszabb, a zsoltár tartalmát magyarázó alcímet: „Dávid az Engaddi barlangban az eltemettetett Krisztusnak példája, segítséget kér ellenségi ellen, azt megnyervén, közönséges hálaadásokat fogad Istennek.” Mai énekeskönyvünkben a teljes költeménynek csak nyolc verse szerepel. A csonkítással nemcsak az eredeti akrosztichon sérül, hanem a szöveg is csorbul, így az eredeti tizennégy strófa visszaállítását érdemes lenne megfontolni.

Papp Anette