A Biblia 27. zsoltárának parafrázisát több 16. századi költőtől is ismerjük. Készített verses változatot Balassi Bálint

           (Az én jó Istenem, ha gyertyám nekem minden sötétségembe,
           S ha éltemet őrzi s fejemet menti, hát ki mint ijeszthetne?),

és talán Pap Benedek is. Pap Dicséret Dávid XXVI. és XXVII. Psalmusából címfeliratú, három részből álló versének első strófáiból olvasható ki az az akrosztikon, amely Pap Benedek szerzőségére utal

           (Bánja az Úr Isten az sok nyomorúságot
           A keresztyéneken esett nagy bosszúságot
           Noha most eltűri, de el nem szenvedi
           A sok méltatlanságot),

a versfők összeolvasásából ugyanis a BENEDICTVS PAP adódik. A valódi szerzőséget azonban máig vitatják, s többen Szegedi Gergelynek tulajdonítják a verset. Mivel Pap Benedek életéről keveset tudunk, nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen kapcsolat fűzte őt Szegedi Gergelyhez. Bizonyos azonban, hogy Pap Benedek, mint tekintélyes kassai polgár, bőkezűen támogatta a helyi református egyházat, és az is bizonyos, hogy Szőcs Ferenccel együtt ők harcolták ki Szegedi Gergely kassai magyar lelkésszé választását.

A három részből álló zsoltárparafrázis, amelyet tehát vagy Pap Be­nedek, vagy Szegedi Gergely ké­szített, először Bornemissza Péternek az 1582-ben Detrekőben nyomtatott, Énekek három rendben című énekgyűjteményében jelent meg. Az „Ó, én két szemeim…” szakasz a költemény utolsó része, a 21–29. versszakot foglalja magába, amely a bibliai 27. zsoltár 8. versétől kezdődő részének a szabad parafrázisa. Mai énekeskönyvünk az eredeti versből két versszakot hagy el. Meggondolandó, hogy a hiányzó két szakaszt egy új énekeskönyv pótolja, így a költemény gondolatmenete teljesebb lehetne. Az eredeti versrész második strófája:

           Uram, meg ne útálj engemet haragodban
           Ha immár bévettél szent irgalmasságodba
           Kérlek, el ne fordítsd orcádat én rólam
           Vígy bé szent országodban.

Illetve az utolsó versszak: 

           Akik nagy bánatban, keserűségben vagynak
           Ítélet napjára igaz Bírót várjanak
           De addig magokat ígyen vígasztalják
           Mint Dávidtól meghallák.

A költeményben megszólaló személyes, már-már szubjektív hangú vallásos hang az egyik legelső példája annak a személyes érzelmektől átfűtött líraiságnak, amely majd Balassi Bálint istenes énekeit jellemzi, és talán ez az a hang, amely mindmáig élővé és személyes kéréssé, hitvallássá teszi dicséretünket:

           Megfogtalak téged az én igaz hitemmel,
           Reád támaszkodom erős reménységemmel,
           És el nem eresztelek miglen meg nem hallgatsz
           Az én lelki kezemmel.

Papp Anette