Mindenütt jelenvaló Urunk nincs földi helyhez kötve, nem kezünk építménye a lakása (tudjuk Salamon imádságából, 1Kir 8,27), de nekünk, időhöz és térhez kötött emberi lényeknek szükséges, hogy legyen Isten tiszteletére szentelt neves hely. Ha ez építészetileg gyönyörű is, csak átmeneti hajlék, mint az ideiglenes sátor. A vándormadarak is visszatérnek évenként, a közönséges szárnyasnak is pótolhatatlan az otthont adó fészek. Az Örökkévaló tornácaiba, a szentélyt övező oszlopcsarnokba, udvarokba hasonlóan vágyakozik a távol élő. Igaz férfiúnak meg is kellett jelennie Jeruzsálemben évente három ízben (2Móz 34,23), ez a paradicsomi állapotba való visszaútra is utal. Áldatlan állapotként élték meg, amikor akadályozták a zarándoklást a mostoha idők. Havonta egyszer sereglettek az engedélyezett istentiszteletre üldözött protestáns őseink a megye helységeiből.

Több zsoltár is kapcsolódik a jeruzsálemi templomba vonuláshoz. Minden létezőnek, így a csillagseregnek is Teremtő Istene a Seregek Ura, őt a zsoltár még kétszer említi Zebaoth Istenként (jobb volna nem németesen írnunk, hanem Kecskeméti Istvánt követve Cebaotnak). Jellemzi a bibliai gondolkodást az úton való járás és megérkezés. Vonzódásunkat a Szenthez. Milyen út vezet oda?

Se út, se élet. Akinek ismeretlen a kegyetlen és kietlen vidék, ennyit lát. Siralom völgyét. Szikkadt horhost, ahol csupán a hónapokig tartó aszályt eltűrő növény él. Minden teljesen halottnak látszik. Aztán messze elered az eső, rohan a feléledt patak, órák alatt kizöldül a völgy. Boldogtalan életünk efféle aszóvölgy, siralmas vidék Isten nélkül. Minden átváltozik, amikor epekedésünkben eltalálunk Isten hajlékába, ahová tudva vagy tudatlanul kívánkoztunk, mint távol élő a szent városba. Talál vizet, aki tudja, hol ásson kutat, amelynek a mélyén élő víz, forrás fakad. Ástak Jákób ivadékai (1Móz 26,19; 4Móz 21,18; nem úgy, mint az eltévelyedettek, Jer 2,13), lelki ínség idején találtak élő vizet hitvalló őseink (Jn 7,37), megörökítették ezt a próféták (Ézs 35,6; 41,17–20; 43,10–20; Mal 3,20 stb.).

Ismert és igen kedvelt 84. zsoltárunkban észre sem vesszük a régies kifejezéseket, megszoktuk (mely kedves – milyen kedves). Öt éneket is éneklünk e dallamra. Néhány évtizede általánosan szokásos vasárnap délutáni kezdő ének volt Földvári Józsefé: „Ó, Úr Isten, légy közöttünk”, és sok helyen elmaradhatatlan volt a felkészülés során Losontzi Hányoki Istváné az úrvacsora jelentéséről: „Ó, Jézus, mi idvességünk.”

Fekete Csaba