Torzítjuk a Biblia üzenetét, ha csupán szemelgetünk az Igéből. Ebből félremagyarázás fakad. Méliusz Juhász Péter azt kívánta, hogy a hitben haladóknak magyarázzák a prédikátorok a teljes Bibliát. Szemben áll ezzel, hogy feledjük a zsoltárokat, és csak az első verset énekeljük. Hogy bontakozhat ki soha végig nem énekelt 22. zsoltárunk tartalma, ha említését is leszűkítjük az első sorokra, mintha annyi volna az egyetlen és fő mondanivalója, hogy „Miért hagyál el ennyire engem?” Nehéz szabadulni a meggyökerezett szokástól. Keresztyén ember és gyülekezet nem követné el ezt a hibát, ha szívvel-lélekkel végigénekelné ezt a zsoltárt néhányszor évente. Legalább. Ezért nem az első sorból való a fönti cím, ehelyett ráirányítja figyelmünket arra, miként tartozik és illeszkedik bele a szabadító Istennek a halálon átívelő közösségébe az, aki végigjárja a lelki és testi szenvedés útját. 

Testi és lelki gyötrelmei közepette Jézus Krisztus nem imádkozhatta végig fennhangon az egész zsoltárt, amikor elközelgett a halálos szívgörcs. A zsoltárt kell idéznünk, nem csak néhány szót a legelejéről! Az evangéliumok sem ezt teszik, kivéve a megfeszítettet gúnyolókat, ők káromkodva hajtogatták: „Szabadítsa meg azért őtet innen…” Olyan állapotból, amely a széttipró bivalycsorda rohamához meg az élve felfaló vadkutyák falkájának támadásához hasonlít. Szemlélték az apostolok, hogyan illeszkedik a zsoltár a nagypénteki haláltusába. „Elosztották egymást közt én ruhámat…” Hűtlen tanítvány sem csak ennyit látott meg, bár elfutott, a tömeg sem, amely cserbenhagyta a Mestert, a gyógyítót és prófétát. Aki nem járja végig a szenvedés útját (via crucis), átsodródhat a csúfolók bandájába, leszerződhet a Júdás-féle bérencek közé.

Hitvallás a javából az egész zsoltár. Túl a teljes elhagyatottság gyötrelmén:

           mihelyt anyám méhéből származtam,
           Istenem voltál, reád támaszkodtam,
           Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam.

Hiányozhat-e akkor a zsoltár énekléséből, hogy

           De te szent vagy és az Izráelben
          Te szentséged megmarad mindenben? 

Sőt folytatólag ide kapcsolódik a felhívás: „Istenfélők, dicsérjétek őtet”. Mert végül „uralnak” (feltétlen Úrnak vallanak és neveznek), valamint

           Dicsérnek téged minden szegények…
           Minden nemzetek a jövendőben.

Itt a nemzet szó az emberi történelem jövendőbeli valamennyi nemzedékét jelenti, amikorra majd a történések célba érnek. Aki előtt nem ez a távlat dereng, bármikor átvedlik embertelen emberré, aki eljár szórakozni a kivégzésre.

Fekete Csaba