Az egyik leggyakrabban előforduló ünnepi énekünk a 65. zsoltár, amely mai énekeskönyvünkben Aratási ének alcímmel szerepel. Bizonyosan sok helyütt fel is csendült az elmúlt hetekben az új kenyérért hálát adó úrvacsorás istentiszteleteken. Ez nem véletlen, hiszen hagyományosan földműveléssel, állattartással foglalkozó református népünk életében mindig különös hangsúlyt kapott Istennek a teremtésben és a természet erőiben megmutatkozó hatalma és gondviselése. Manapság, amikor sokan városban, mesterséges fényben és légkondicionált körülmények között dolgoznak, nem kevésbé fontos e zsoltár soraival hálát adni az Istentől nyert testi-lelki jókért.

A 65. zsoltárt nemcsak témája, de arányos sorszerkezete és dallamfelépítése – ismétlődő első sorai – is kedveltté tehették, nem véletlen, hogy számos dicséretszöveg született rá. Ebből mai énekeskönyvünk négyet (201., 285., 377., 498.) tartott meg. Aratási hálaadás mellett régi énekeskönyveink a zsoltárt 6. verse alapján
           (Te megvigasztalsz mindeneket
           Reggel a napfénnyel)

reggeli énekként, 8. versével
           (Megkoronázod az esztendőt
           Nagy sok javaiddal)

újesztendei zsoltárnak is ajánlották. Érdemes ezeket is megfontolnunk, annál is inkább, mert a kilenc strófa nem alkalmas arra, hogy egyvégtében végigénekelhessük bármikor is. Egy fennmaradt genfi énekrend szerint a zsoltárt éppen 5. versénél tagolva két részletben énekelték. Mai gyakorlatunkban főénekként – különösen kórussal váltakozva – szintén elképzelhető lehet az első öt versszak használata, a fenti két alkalommal pedig a 6–7. illetve a 8–9. versek éneklése, bár ez utóbbi két versben a zsír és kövérség szavak ma már nem alkalmasak a bőség és az áldás szemléltetésére. Legújabb bibliafordításunk is kikerüli e szavakat: „Megkoronázod az évet javaiddal, és nyomaidon bőség fakad. Legelők sarjadnak a pusztán, ujjongás övezi a halmokat.” (Zsolt 65,12–13)

Ne kerüljük ki a legfontosabb kérdést sem: mit jelent valójában a Sion hegye kifejezés? A fogságba hurcolt Izráel számára egy konkrét helyet, a messzi, hőn áhított Jeruzsálembe visszatérést jelentette (Zsolt 137,1), amely számunkra mennyei otthonunk ószövetségi előképe. Újszövetségi értelemben az a Sion hegye, ahol Isten országa jelen van. E zsoltár éneklésekor tehát arról is bizonyságot teszünk, hogy egyházközségünk, gyülekezetünk is Isten királyságának oszlopa, a Sion földi bástyája, templomi istentiszteletünk pedig az Istennel igében, imádságban és a sákramentumokban találkozás kivételes helye.

Bódiss Tamás