A reformáció második évszázadának, pontosabban a 17. század első felének történelmét a harmincéves háború határozta meg. A sok szenvedés, gyász és elszegényedés nyomán a harcok sújtotta területen élőkben felébredt a lelki meg­erő­södésre és megújulásra törekvés vá­gya, amelyet a Philipp Spe­ner frankfurti lelkésztől kiinduló ébredési mozgalomban, a pietiz­mus­­ban találtak meg.

A pietizmus korának énekeit az egyéni érzelem kifejezése, tematikusan a keresztyén ember harca és Krisztussal való bensőséges, szívbéli kapcsolata jellemzi. Inkább egyéni bizonyságtételek, a belső szoba lelki énekei ezek, mint a templomi, gyülekezeti közösségé. Nemcsak szövegileg, de zeneileg is más a korábbiakhoz képest e század énekkincse: a barokk zenei világa, a hármashangzatokra épülő, arányos dallamformálás jellemzi azt.

A 17. század második felének egyik legismertebbé vált korálja Mind jó, amit Isten tészen kezdetű 272. dicséretünk, amelyben – Cs. Tóth Kálmán szavaival élve – „az Is­ten minden végezését hittel elfogadó bizodalom és engedelmesség” hangja szólal meg. A hagyomány szerint szövegét Samuel Rodigast, a jénai egyetem professzora 1675-ben beteg barátja, Severus Gastorius számára írta vigasztalásul. A korál gyors elterjedését bizonyítja (szintén Cs. Tóth Kálmán említi) egy 1708-ból származó latin nyelvű híradás is, amely „igen kellemetes és csaknem minden evangélikus eklézsiában a legismeretesebb hymnusként” emlegeti.

Nemcsak ismertségét, hanem énekünk vigasztaló, hitet erősítő és bátorító voltát tanúsítják olyan zeneművek, mint Johann Pachelbel (magyar nyelven épp most megjelent) korálkantátája, valamint a Was Gott tut, das ist wohlgetan dallamot feldolgozó, billentyűs hangszerre írt variációsorozata. Bach a húsvéti idő Jubilate-vasárnapjára komponálta Weinen, Klagen kezdetű 12. számú kantátáját. A Jézus búcsúbeszédeiből (Jn 16,16–23) vett, igen markáns ellentétet megfogalmazó evangélium (most szomorúságotok van, de sírásotok örömre változik majd) első felét a kantáta kromatikusan ereszkedő motívumra épített nyitókórusa, a második felét az énekünk utolsó versszakát felhasználó záró korál jeleníti meg. Bach zenéje másfél évszázaddal később Liszt Ferencet ihlette meg, aki 1872-ben, Blandine lányának halála alkalmából – vigasztalódásképpen – komponálta meg a Bach-kantáta zenei motívumaira épített monumentális művét, a Weinen, Klagen-variációkat. A mű végén Liszt a Bach-kantáta diadalmas szövegű zárókorálját is felidézi:
           Mind jó, amit Isten tészen,
           Mindörökké ezt vallom.

Bódiss Tamás