Ó, maradj… mivelünk

RÉ 200

200. dicséretünknek a címben is kiemelt vezérgondolata az emmausi tanítványok kérésén (Lk 24,19) alapszik. Krisztus jelenlétéért könyörög, amelyet a kegyelemben, az Igében, a világos látásban, a megáldatásban, a védelemben, végül a záró hatodik vers szerint az ő hűségében tapasztal meg. A reformáció második évszázadának egyik legismertebbé vált korálszövege nehéz körülmények között, ínséges időkben született. Íróját, Josua Stegmannt 1621-ben, a harmincéves háború idején hívták meg Rinteln város egyetemére tanítani. Két évvel később a várost feldúlták, kifosztották, majd a pestis is megtizedelte a sokat szenvedett lakosságot. 1626-ban jelent meg az az imádságos könyvecske (Christlichem Gebet Büchlein), amelyben énekünk Ach bleib mit deiner Gnade kezdősorral és magyarra fordítva a következő szövegfelirattal található: Imádság Isten egyházának és az ő tudományának megtartásáért. A kiadvány igen népszerű lehetett, mert egy évvel később újból kinyomtatták, mára e második megjelenés példányai maradtak meg.

A világszerte ismertté vált ének már a 18. században a magyar evangélikus Új Zengedező Mennyei Kar című énekeskönyvben is megtalálható Maradj meg kegyelmeddel kezdősorral. Ezzel a szövegkezdettel vált az evangélikus liturgia állandó záróénekévé a 20. század első felében, ám a mai evangélikus énekeskönyvben a kezdő sor prozódiai okból Légy velünk kegyelmeddel szövegre változott. Református énekeskönyvbe először Árokháty Béla vette fel ezt a dicséretet (Jugoszláviában, 1938-ban), ő azonban a Maradj meg velünk kezdetet Ó, maradj kegyelmeddel-re javította, ma pedig szó szerint ezt az Árokháty közölte szöveget énekeljük.

Dicséretünk dallama Jénában, 1609-ben látott napvilágot, Melchior Vulpius Ein schön geistlich Gesangbuch című gyűjteményében, négyszólamú kórustétel formájában. Az itt található szöveg nem kevésbé tartalmas – talán magától Vulpiustól származik és Chris­tus, der ist mein Leben kezdettel a Fil 1,21 ihletésére született, amelyet új énekeskönyvünkbe is érdemes lesz majd felvenni. Vulpius, a weimari kántor – ahogyan magát a kiadvány címlapján nevezi – a 17. századi lutheránus egyházzene fontos alakja, aki az egyházi év vasárnapi evangéliumi szakaszaira írt motettaciklusa mellett számos arányosan, jó érzékkel megkomponált és ma is széles körben ismert dallammal írta be nevét a protestáns egyházzene történetébe. Dicséretünk dallama két fő változatban él világszerte, amelyek mindössze három hangban térnek el a harmadik dallamsorban.

Bódiss Tamás

 

Hasonló anyagaink