A Csak vezess, Uram, végig (RÉ 462) szerzője, Julie Katharina von Hausmann (1826–1901) Rigában született, élete nagy részét Szentpéterváron töltötte, és az oroszországi német evangéliumi közösség munkása volt. Költeményeit leginkább a maga kedvtelésére írta, ezt az énekét is csak úgy engedte megjelentetni, ha a szerző névtelenségben marad.

Az 1862-es első (német nyelvű) nyomtatott változatban még hat versszakos volt az ének, hétszótagos és négyszótagos sorok váltakoztak benne, és egy versszak négy sorból állt. Így jól látszik, hogy az első és utolsó versszak azonos volt:
           Csak vezess, Uram, végig,
           És fogd kezem,
           Míg boldogan a célhoz
           Elérkezem. 

Később, amikor a szöveget Friedrich Silcher (1789–1860) tübingeni zeneszerző, orgonista 1842-ből való dallamához társították, két-két versszakot összevontak, és kialakították az ének ma ismert háromstrófás változatát. A ma használatos magyar fordítások (például „Ó, fogd kezem, Vezérem”, „Ó, fogd kezem kezedbe”) végig tekintetbe veszik a tizenegy szótagos sorok hét plusz négy szótagos bontását, a mi énekeskönyvünkben található változat ezt figyelmen kívül hagyja, legalábbis a második strófától kezdve. Ez a fordítás egyébként nem egyetlen ember munkája: a Hozsanna énekeskönyvben megjelent magyar szöveg többször javított, igazított formája.

Az ének a keskeny úton Jézust követő keresztyén ember imádsága: Fogd kezem! Ez a gondolat már az ószövetségi zsoltárban is megfogalmazódik: „De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” (Zsolt 73,23–24) Különösen a 19. századi angolszász énekekben gyakori a Krisztus kezébe kapaszkodó tanítvány motívuma:
           De Krisztus kézen fog s vezet
           Világos utakon” (RÉ 467),

           Ha elfog utamon
           Félelem s fájdalom,
           Fogd kezemet!” (RÉ 466),

de akár utalhatnánk a Hallelujah! énekeskönyvből ismert Fogjad ke­zem... kezdetű énekre is. Jelen énekünkben nem annyira a gyenge gyermeket vezető szülő, mint inkább a vezetésre szoruló vak ember képe jelenik meg: Ki szemlehuny­va téged híven kö­vet, valamint A vak homályból te mutatsz ég felé. Talán azért is ezt a képet használja a szerző, mert sokáig kellett megvakult édesapját ápolnia. Nekem pedig személyes tapasztalatom is van arról, hogy ez az ének nem egy haldokló betegnek segített Krisztus kezét lelkiképpen megragadni, hogy úgy induljon vele a halálon át az örök életbe.

Az éneket egyébként számos nyelvre lefordították, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a keresztyének az egész világon ismerik és használják.

Vizi István