Ékes dolog dícsérni

RÉ 92

Törölnünk kellene a zsoltárok fölé nyomtatott feliratot az eljövendő kiadásokban. Így a 92. zsoltár fölött 1948 óta olvasható „cím” is teljesen más, mint Szenci Molnárnál. Bibliánk szerint Jeruzsálemben szombati szertartásra való a 92. zsoltár (tartalmilag kapcsolódik a 90. és 91. zsoltárhoz). Ezzel sem egyezik a mostani „cím”. Elharapózott az efféle címkézés. Egykor tartalmi eligazítás volt olvasható a bibliai fejezetek fölött, majd előtérbe került a nekünk tetsző elnevezés, jó vastag betűvel. Úgy tekintik sokan, mintha ez része volna a Bibliának, úgy is magyarázzák, pedig csak felülírja a mi véleményünkkel a bibliai tartalmat.  

Más úton jár a dallam és a vers egész sor zsoltárban, ilyen a 92. is. 1948-ban a szerkesztőség összevonta a hetes és hatos sorokat, és tizenhárom szótagot akart énekeltetni. Hibás döntés volt. A genfi zsoltárok leghosszabb sorai tizenegyesek. Egyedül a 89. zsoltár lépi át ezt a határt. Az összevont sorokban tizenkét szótag még elfogadható. A pörgősebb francia nyelvben is ehhez tartották magukat a kántorok. Magyarul is ajánlatos őket követnünk. Ne bálványozzuk a kottaképet, ne kétsoronként lélegezzünk, tartsuk meg az egységnyi szünetet, ha nincs is ott a kottában. Szabad a sorzáró rövid hang helyett, ahogyan Szenci Molnár kiadása jelölte, hosszút énekelnünk. Utána könnyebben megszólal az öt rövid hang, lendületesebb az ének. Helyes a hosszú magánhangzó is a zsoltár elején. Több zsoltár kezdete ilyen: dícsér téged, sőt nem is lehet magyarul rövid hangot énekelnünk ilyenkor. A jövendőben dícsérlek, dícsérünk, dícsérjétek alakban kellene nyomtatnunk ezt a felszólítást, akkor is, ha mai köznyelvünkben másként szokás. Hogyha megőszülnek is helyett ma azt kell énekelnünk, hogy Ámbátor megőszülnek. Fölösleges és hibás sok ilyen változtatás.

Nem századokig, hanem évezredekig élő fák is vannak (olajfák meg cédrusok), ezekhez hasonlítja a zsoltár azokat, akiknek az Úr hajlékában és mindenütt máshol ékes és énekes magasztalás a lelki kenyerük. Reggel is, éjjel is. Ezért nem olyan az életük, mint az egynyári, hamar felnyurguló, még hamarabb elvirágzó és kiszáradó gyomnövényeké. Legyen tapasztalásunk az ilyen énekes gyümölcsözés! Nem érti ezt a balgatag, akinek szórakozás meg a hasztalan élet a fő dolga, kikapcsolódás minden emberhez méltó elfoglaltságból.  

Sztárai is megverselte e zsoltárt, hangulatosan: Mely igen jó az Úr Istent dícsérni… (RÉ 255) De a bibliai tartalomhoz jobban ragaszkodott Szenci Molnár Albert.

Fekete Csaba

Hasonló anyagaink