Nagy hálát adjunk az Atya Istennek…

RÉ 225

Énekeskönyvünk 225. tételének ismeretlen szerzőtől származó szövege nyomtatásban először Bornemissza Péter énekeskönyvében (Énekek három rendbe, Detrekő, 1582) jelent meg. A Detrekő várurának, Balassi Istvánnak és feleségének támogatásával készült énekeskönyv  há­rom részből áll. A jórészt Huszár Gál énekeskönyvéből örökített énekanyag alkotja az első részét (gyülekezeti énekek), a gyűjtemény második fejezetében a valószínűleg Bornemissza gyűjtéséből származó prédikációs énekek és rövid dicséretek kaptak helyet, s az énekgyűjtemény befejező részében a hosszabb, bibliából kiválogatott históriák, azaz egyes bibliai történetek hosszabb verses parafrázisai kerültek.  Mai énekünk rövid dicséret, alcíme szerint pedig Hálaadás a Krisztus ismeretéről.  Az 1582-ben megjelent szöveg, amely először
           Hálát mi adjunk az Atya Istennek,
           és bölcsességnek nemes mesterének…

változattal szerepelt, hamar elterjedt, s a 19. századig mind az evangélikus, mind a református gyülekezeti énekeskönyvek stabil darabja maradt. Az ének 1602-től, Szilvás Újfalvi Imre Debrecenben kiadott énekeskönyvétől kezdve a református énekeskönyvekben vízkereszti énekként szerepelt. Hogy miért vízkeresztre (is) való az ének, az a mai énekeskönyvi szövegből nem derül ki, hiányzik ugyanis az a három versszak, amely az éneket az ünnephez kötné:
           Megemlékezzél Isten beszédidről
           és hozzánk való kegyelmességedről,
           bizonyságot től mennyből szent Fiadról,
           Krisztus Jézusról.

           Ez a Messiás, kit én megígértem,
           én beszédemet mostan betöltöttem,
           és csak ez által megengeszteltettem,
           és megbékéltem….”

A szapphói strófában szerzett énekszöveghez a kéziratos és nyomtatott gyűjteményekben különböző humanista metrikus dallamok jelentek meg nótautalásként. Mai énekeskönyvünkben olyan dallam hordozza a verset, amelynek európai és magyar népzenei kapcsolatai is igen szerteágazóak. Magát a dallamot egy különleges kézirat őrizte meg, amelyet Szegedi Gergely énekeskönyvének (Debrecen, 1569) ma ismert egyetlen, Boroszlóban (Breslau, illetve ma Wrocław) őrzött példányába fűztek. A kézirat biztosan még a 16. században készült, s az ott feljegyzett dallam „A A5” kezdete, emelkedő szerkezete az új stílusú, „kupolás” magyar népdal egyik korai előfutára.

Hogy az 1948-as református énekeskönyv sikerrel újította fel az éneket, abban a gördülékeny dallamnak is nagy szerepe van. Ha a kihagyott versszakokat visszaillesztenénk a versbe, nemcsak általános dicséretként, hálaadó imádságként, ha­nem vízkereszt ünnepén (január 6.) is használhatnánk ismert és méltán népszerű énekünket.

Papp Anette

Hasonló anyagaink