Énekeskönyvünk 398. éneke a 72. zsoltár szavaira épül: [A király] … éljen addig, míg nap és hold lesz, nemzedékről nemzedékre! … Legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. Uralkodjék tengertől tengerig, és a Folyamtól a föld széléig … Maradjon meg neve örökké, terjedjen híre, amíg a nap ragyog! Jellemző a reformáció utáni zsoltárparafrázisokra, illetve azok jelentős részére, hogy nem csupán rímes versbe szedik az ószövetségi zsoltár gondolatait, hanem tovább is gondolják azokat: megkeresik az újszövetségi párhuzamokat, értelmezik, magyarázzák, aktualizálják a zsoltárt. Itt, a 72. zsoltárban a felkent királyról mindjárt Krisztus Jézus, a Messiás jut az énekíró eszébe, és az ő örökké tartó uralmát énekli meg. Így kerülhet bele a versbe a virágvasárnapi gyermeksereg boldog éneke:
           Gyermekek hangja hirdesse:
           Áldott a Jézus szent neve! 

Az ének végül abba az örökké tartó imádatba torkollik, amikor minden mennyei és földi lény térde meghajol Krisztus előtt, és Úrnak vallja Jézust minden nyelv (Fil 2,10–11).

Az ének szövegét Isaac Watts (1674–1748) protestáns (nonkonformista) lelkipásztor, képzett teológus írta, aki máig az angolok legjelentősebb keresztyén énekszerzőjének számít mintegy hétszázötven énekével. J. Hatton dallamát kis módosítással vettük át: a harmadik sor messze szavára eredetileg két hajlításos nyolcadpár került (d-m s-d’), amiből mi csak a szélső oktávhangokat tartottuk meg.

A magyar szövegváltozatban a legtöbb vitát a második vers bő szócskája okozza, merthogy a bő ima azokat a pogányokat juttatja eszünkbe, akik azt gondolják, hogy sokbeszédűségükért hallgattatnak meg (Mt 6,7). Sokan sajtóhibára gyanakodnak: a máshonnan is jól ismert hő ima kifejezés „h” betűje záródhatott alul „b” betűvé. Az angol eredeti szöveg mindenesetre vég nélküli imádatról szól (endless prayer), nem pedig a bőbeszédűséggel elmondott vagy hőn áhított kéréseink meghallgatásáról. Amivel mi Jézus homlokát díszíthetjük, az a tőlünk telhető legnagyobb hódolat, imádatözön legyen, ne féljünk hát „bő imát” mondani (mint ahogy másik részről az Ő királysága bő áldás)! Van egy másik, ennél indokoltabb javításra szoruló szócska is, amire már Csomasz Tóth Kálmán javaslatot tett, nevezetesen az első versszak utolsó sorának első szava: Míg a hold nem fogy s nem telik – mert a hold a messze tengernél is éppúgy fogy és telik, mint nálunk. Ezt a pici igazítást magunk is elvégezhetjük, mert ha tényleg lélekkel és értelemmel énekeljük, ak­kor ott leszünk a minden teremtmény között, akik a király Krisztust dicsérik és tisztelik.

Vizi István