Énekeskönyvünkben több olyan éneket találhatunk, amely a gregorián örökségből ered, és valamely a középkorban már használt ének átalakításával keletkezett. Némi egyszerűsítéssel az első évezredben keletkezett liturgikus éneket nevezzük gregorián éneknek. A liturgiában énekelt gregorián tételek vagy a mise (vasárnapi és ünnepi főistentisztelet), vagy a zsolozsma (zsoltáros istendicséret, napszaki áhítat) keretében hangoznak el, és a tételek jellegétől illetve a szöveget hordozó dallam díszítettségétől, nehézségétől függően szólista (szólisták), kórus (szkóla) vagy a teljes közösség énekli őket. Míg a mise tételei közül talán többet is ismer egy átlagos református hívő, addig a zsolozsma tételeinek – sőt, magának a zsolozsma fogalmának – jóval kisebb az ismertsége.

A zsolozsma az egész egyház ősi, közös, napszakokra szétosztott, énekes imádsága, amelyben az imaóra gerincét alkotó zsoltárokkal és a zsoltárokat kiegészítő más imádságokkal dicsőítjük a teremtő és megváltó Istent. Az ókeresztyén kortól folyamatosan alakuló zsolozsma máig ismert, hét imaórából álló formája a 4. századra alakult ki. Az ókeresztyén kortól kezdve folyamatosan végzett zsolozsma a reformáció egyházaitól sem volt idegen, de a napi hét alkalomból többnyire csak kettőt, egy reggeli és egy esti istentisztelet tartottak meg. A honi reformált egyházak a 16. századtól kezdve magyar nyelven végezték a zsoltáros istentiszteleteket (Huszár Gálnál regveli és délesti énekléseknek nevezve), amelyeknek anyagát az úgynevezett graduálkönyvek őrizték meg. Az imaórák kezdőfohásza a 70. zsoltár első versén, illetve annak krisztianizált változatán alapul: Deus in adjutorium meum intende (Károli fordításában: Isten, az én szabadításomra jövel; Uram, az én segítségemre siess). Ennek a kezdőfohásznak magyarra alakított formáját adja Huszár Gál Komjáti graduálja, s valószínű, hogy a gregorián dallamot magyar szöveggel az egész nyelvterületen használták protestáns eleink. A 18. századra a szabad, beszédszerű, egyszerű gregorián tétel egy nagyobb ívű, metrikus gyülekezeti dallammá alakult. Ezt a dallamváltozatot, amelyet a 18. századi kottás énekeskönyveink jól dokumentálnak, örökítette tovább mai énekeskönyvünk is. Ahogy a középkorban a zsolozsmát, úgy ma énekeskönyvünk dicséretanyagát nyitjuk a 70. zsoltárból vett szavakkal, amely az imádkozó ember mindmáig aktuális könyörgése:
           Uram Isten, siess
           Minket megsegíteni
           Minden szükségünkben,
           Krisztus Jézusért,
           Mi Urunkért
           És Megváltónkért!

Papp Anette