Légy örömmondó!

RÉ 397

A 397. dicséret Csomasz Tóth Kálmán fordítása, akinek 1971-ben megjelent Dicsérjétek az Urat! – tudnivalók énekeinkről című köny­ve himnológiai adatokban és személyes vonatkozásban egyaránt tartalmazza az énekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Idézzük tehát először őt.

„Az ének szerzője, Mary Ann Thomson (1834–1923) Londonban született, és mint férjes asszony vándorolt ki Amerikába. Ezt az éneket 1868-ban egyik gyermeke beteg­ágya mellett, virrasztás közben kezdte írni, de mivel a refrén első megfogalmazásával nem volt megelégedve, félretette, és csak három évvel később fejezte be. Az ének hamarosan elterjedt, és főleg a keresztyén egyház Krisztustól vett missziói parancsára épülő tartalma folytán vált nagyon kedveltté. Urunknak ezt a parancsát a Mt 28,19–20-ban találjuk megírva, és minden keresztelési szertartás alkalmával módunk van hallani.

Az éneket magyarra e sorok írója ültette át, de kezdetben ő sem volt megelégedve a refrén szövegével. Amikor ezt megemlítette ifjú munkatársának, Hargita Pálnak, az akkori csurgói segédlelkész néhány percnyi gondolkodás után kész volt a kitűnő megoldással:
           »Légy örömmondó, békekövet,
           hirdesd: a Szabadító elközelgetett.«

Az ének refrénjének bibliai alapvetését az Ézs 52,7-ben találjuk megírva.

Dicséretünket Walch James (1837–1901) 1876-ban nem ehhez a szöveghez írt dallamára énekeljük. A dallamban néhány módosítást tettünk, egy-két nehezen énekelhető kromatikus félhang kiküszöbölésére. Walch, angol egyházi karnagy és orgonista, ezt a dallamot eredetileg más szöveghez írta, az idők folyamán azonban Thomson asszony szövegét kezdték rá énekelni, és ez a kapcsolat a dallam és a szöveg között csakhamar állandósult. Az egyház igazi küldetését megragadóan szemléltető ének gyülekezeteinkben is igen jó fogadtatásra talált.”

Ilyen és az ehhez hasonló énekeknél kiváltképpen fontos, hogy ne énekeljük azokat – népszerűségük ellenére se – minduntalan, ne koptassuk el őket. Más oldalról azon is érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen jellegű – a hit, bizalom, keresztyén élet, felelősségvállalás, közösség, család témakörébe tartozó, valamint más –, a 20. század második felében előtérbe került témákhoz kapcsolódó énekek körét szükséges bővíteni. Énekválasztással foglalkozó források a missziói témájú alkalmakon kívül a vízkereszti – tehát a karácsony utáni, januári – időszakban, valamint a Szentháromság utáni idő első felében – amikor az egyházi év szerint az evangélium egész világra szóló kiterjedésére figyelhetünk – ajánlják énekelni. 

Bódiss Tamás

 

Kedvelt missziói témájú énekünk (RÉ 397) 1948-as megjelenése óta több más protestáns énekeskönyvbe is belekerült. Jézus missziói pa­rancsát (Mt 28,18–20) visszhangozza öt versszakon keresztül, ébresztve mindannyiunkban a mások iránti keresztyén felelősséget.

Az ének keletkezéséről a szerző, Mary Ann Faulkner Thomson (1834–1923) a következőket írja: „Az Ó, Sion, ébredj… nagy részét 1868-ban írtam. Korábban is írtam már énekeket, és egyik éjjel, miközben tífuszos gyermekem mellett virrasztottam, arra gondoltam, írok egy missziós éneket a »Hark, hark, my soul, angelic songs are swelling« kezdetű ének dallamára, mert ezt a dallamot nagyon kedveltem, ám nem sikerült olyan refrént írnom, amilyet szerettem volna, ezért félbehagytam, és csak három évvel később fejeztem be, annak a refrénnek a megírásával, amely most az ének részét képezi.” Az a dallam, amelyre itt a szerző utal, nem azonos az általunk ismert énekeskönyvi dallammal. Történetesen James Walch (1837–1901) angol orgonista és karnagy éppen ahhoz az énekhez komponált másik dallamot, amelyik Thomson asszonynak eszébe jutott gyermeke betegágyánál, és csakhamar az Ó, Sion, ébredj… szövegét is Walch dallamával párosították. Ez utóbbi lendületes, bár lefelé ugrással induló, mégis felfelé szárnyaló dallam került bele a mi énekeskönyvünkbe is, kis módosítással. A dallam igazítását az ének fordítója, Csomasz Tóth Kálmán végezte az ének harmadik sorában: m f f s ssi l d’ t t l volt eredetileg, a 6. és 7. hangot kicserélte könnyebben énekelhetőkre, ezáltal kiküszöbölve a kényes kromatikát, ami például a Szózat első sorának éneklését is sokak számára megnehezíti. Ám nem változtatta meg az ének utolsó előtti hangját, amely azonos magasságú a záróhanggal, bármennyire kényelmes is lenne fél hanggal mélyebbről, alulról fellépni az utolsó hangra.

Maga Csomasz Tóth Kálmán megjegyzi, hogy a refrén szövege neki is nehézséget okozott, a magyar változat végső formáját Hargita Pálnak köszönhetjük:

            Légy örömmondó békekövet,
           Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Benne halljuk az Ézs 52,7 ujjongását: „Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!” Valószínűleg innen jön a Sion megszólítás is, amely már nemcsak az Ószövetség népét, hanem az egész keresztyénséget jelenti. Mint ahogy újabb angol nyelvű énekeskönyvekben meg is változtatták a kezdősort, valahogy így: „Ó, keresztyénség, töltsd be küldetésed…”

Vizi István

 

 

Hasonló anyagaink