RÉ 42
„Kitérő jelentkezett nálam. (…) A vallástani anyagból semmire sem emlékezett, de aztán szinte felderülő képpel azt mondja, hogy két énekre emlékszik (...), az egyikben valami »szarvasos történet« van, a másik meg valami »pásztorról«szól.
Íme: egy szegény kétkezi ember, aki korán árvaságra jutott, hányódott, jobbára szórványokban nevelkedett, nem konfirmálkozott, és az úri szent vacsorával nem élt, de amikor házasodott, nem adott reverzálist, és később a lelki gondozatlanság meg a kenyér kényszere mégis elvitte: ez az ember nem emlékezik másra, csak a huszonharmadik és a negyvenkettedik zsoltárra, de azokra emlékezik, és azok végig fogják kísérni egész sanyarú életén…” (Csomasz Tóth Kálmán: A tanult leckét elfelejti a felnőtt, az ének emléke elkíséri a sírig. Megjelent a Református Jövő (1943) 42. számában.)
Évszázadok óta emblematikus zsoltárunk a Mint a szép híves patakra kezdetű. Már gyermekkorban megtanuljuk, sokan akkor, amikor édesanyánk esténként ezt énekli elalváshoz. Vagy ha nem édesanyánktól, a nagymamától biztosan halljuk. Ha az élet elsodor a templomtól, családtól, akkor valamely családtag temetésén találkozunk vele újra.
Ősidők óta ez a zsoltár a keresztyén élet kezdetének és végének zsoltára. A keresztyén élet kezdetét a keresztség jelentette. Az ókeresztyén korban – és még az egyházatyák idejében – húsvét éjszakáján keresztelték meg a katekumenátusban felkészített felnőtteket. Amikor a megkeresztelendők a néppel együtt a templomból a keresztelőkápolnához vagy a keresztkúthoz vonultak, akkor a baptisteriumhoz érve énekelték a 42. zsoltárt. A lobogó húsvéti gyertya úgy vezette őket, mint ahogy egykor a felhő vezette a pusztában a vándorló zsidókat. A gyertya mögött jöttek énekelve a boldog, üdvöt szomjazó megkeresztelendők: Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?
A zsoltárt a temetési liturgia is kezdettől fogva használja. A halott mellett töltött virrasztásban is megszólalt verses, énekelt zsoltárparafrázisként. A 16. századi reformátori énekköltés is készített belőle verses, strófikus énekeket, de a genfi zsoltárváltozat mindmáig a legnépszerűbb és a legismertebb énekelt változat. A halottas virrasztóban nemcsak a reformátusok, hanem minden felekezet használta.
A 42. zsoltárt továbbadni, gyermekeinknek megtanítani jó befektetés. Ahogy évszázadokon át keretezte a keresztyén létet a zsoltár, úgy ma is elkísérheti életünket a „szarvasos” ének.
Papp Anette