Esendő voltunk miatt sért a méltatlanok aránytalan jó dolga. A „miért pont én” mellé felserken a „miért pont ő”? Miért tűri a történelem Ura gátlástalanok szerencséjét, sikerét? Bosszú vágyát szüli a bosszúság, bosszankodás. Elönt a méreg, a sárga irigység, ha csak arra gondolok, mi megy a mostani világban. Isten elleni zsörtölődés fröcsög belőlem. Régi nyelvünkben nem szomorkodás a búslakodás, búsulás értelme, hanem düh, harag, felbőszülés. Nem győzöm várni a történelemi igazságtételt, forr bennem a vágy: eltörölni! Én magam szeretném kiirtani mindet. Most! Ne tedd! – int a 37. zsoltár. Ember haragja nem szolgálja Isten igazságát (Jak 1,20)!

Huszonkét héber betű sorrendjében két-két sorpár tanít ebben a zsoltárban, Isten vezet igazsága útján. Minden betűhöz hitvalló tapasztalás és intés tartozik, szépen formált, közmondásos életbölcsesség (proverbium). Minden élethelyzetben van lelki tartaléka an­nak, aki ezeket fejébe és szívébe véste. Kísérik keserves napokban, gonosz időkben, bármelyik betűről eszébe jut valami kegyes tanács vagy szabály. A B betűről például: Bízd Istenre magad; a Cs-ről: Csöndben várj az Úrra. Az becsüli a zsoltárt igazán, aki ilyeneket maga is átélt, saját bőrén tapasztalt. Ezekbe kapaszkodva nem pusztult bele abba sem, hogy hazug váddal börtönbe zárták, fogságba és kényszermunkára hurcolták. Hihetetlen, de volt, aki megmaradt. Eltemette lelkileg elsorvadt, testileg leépült társait, termetesebbeket, erősebbeket. Voltak az ilyen testileg erőtlenek, de bizakodásban erősek közül kilencvenéves kort érők. Mert minden méltatlanság közben volt fogódzójuk, valamelyik hitvalló ének kifényesedett sora, verse, mint amikor több ezer éves aranytárgy kerül elő a földből, és a szennytől megtisztítva úgy ragyog, mint valaha.

1806-ban annyi verset csillagoztak meg, amennyit ma találunk énekeskönyvünkben, húszból he­tet. Nem kellett, nem becsülték az egész zsoltárt, a kegyes óvást és vigasztalást, amelyet a Bibliához hűséges Szenci Molnár Albert végig versbe foglalt. Az egymás után la­zán következő intelmek között meghúzódó képek a bűnhődő em­ber sorsát is festik: terebélyes borostyánfa, üresen marad a helye a hegyoldalt letaroló rettenetes vihar után. Van több apró, nehezen elfogadható változtatás 1948 óta a zsoltárban. Mindjárt a harmadik sorban Szenci Molnár nem írt „búskodás” szót, hanem így írta: Ne nézz búslakodván szerencséjekre. Megmaradt a legfontosabb, hogy a történelem Ura a hűségeseket jelenvoltával vigasztalja.

Fekete Csaba