Énekeskönyvünk adventi énekei között három olyan tételt találunk, amely valamely középkori gregorián dallam átalakításával készült. Két énekünk himnuszból (RÉ 301, 302–303), egy dicséretünk (RÉ 310) pe­dig egy általánosan ismert középkori szekvenciából származik.

A szekvencia új műfajnak számít a gregorián műfajokon belül: eredete a 9–10. század fordulójára tehető. A költött, nem bibliai eredetű szöveg – amely gyakran magyarázó, elmélkedő kommentárja a liturgiának – verspáros szerkezetű. A műfaj virágzása a 16. századig tart, a tridenti zsinat (1545–1563) ugyanis az egykori gazdag repertoárból csak öt tétel további használatát engedélyezte.

A 11–12. század fordulóján keletkezett, Mittit ad virginem non quemvis angelum kezdetű szekvencia a magyarországi középkori liturgikus gyakorlatban általánosan elterjedt Mária-szekvencia volt, amely a legtöbb forrásban De beata Virgine in Adventu Domini felirattal szerepel, ami arra utal, hogy adventi Mária-énekként használták. A vers, amely az angyali üdvözlet rímes elbeszélése (Lk 1,26–38), Petrus Abelardus szerzeménye, és a hét párversből álló költeményhez a szekvenciák szabályai szerint hét különböző dallamszakasz társult. A tridenti zsinat döntését követően a liturgiából kikerült, de használata nem szűnt meg. A paraliturgikus használatot a latin szövegből készített anyanyelvi fordítások (cseh, szlovák, német) is tanúsítják.

Az első magyar fordítások az úgynevezett graduál-könyvekben jelentek meg. A könyvek többsége
           Bocsájta az Szűzhöz
           nem minden angyalát
           de ő erősségét,
           Gábriel angyalát
           embernek szeretője 

kezdettel adja a középkori szekvencia vala­mennyi versének fordítását. Egyetlen kéziratban, az Eperjesi graduálban (1635) kapjuk a Küldé az Úr Isten / hűséges szolgáját fordítást.

A 17. századtól a gyülekezeti énekeskönyvek is felveszik a szekvencia fordítását, de míg a graduálokban a magyar szöveghez az eredeti gregorián dallam társul, addig az énekeskönyvekben az első verspár gregorián dallamából származó, abból önállósodott ötsoros dallam szerepel. Mai énekeskönyvünk is ezt a dallamot adja, a régi énekeskönyvek tizenkét verséből csak nyolcat örökítve.A népzenei felvételek tanúsága szerint az egész nyelvterületen él(t) a dallam (mintegy négyszáz felvétel kapcsolódik a tételhez!). Ötsoros formáját református vidékről őrzi több felvétel (Szlavónia), a katolikus területeken pedig négysoros alakja gyűjthető, és eredeti szövege mellett, amelyhez mindig parlando (beszédszerű) előadás társul, névnapköszöntő szövegekkel is ismerik (István-, János-köszöntő), de akkor az előadáshoz mindig giusto (feszes) ritmus társul.

Papp Anette