Énekünk szövege a 127. zsoltár parafrázisa. Az ismeretlen szerző a bibliai öt verset alakítja strófikus anyanyelvű énekké. Ahogy a parafrázis készítőjét, úgy a keletkezésén idejét sem tudjuk pontosan meghatározni. Annyi bizonyos, hogy a nyolcstrófás költemény először Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében jelent meg. Ezután szinte minden fontosabb gyűjteményben helyet kapott, az erdélyi katolikus és unitárius kéziratok, majd a nyomtatott Illyés István-féle katolikus énekeskönyv és a 19. századig minden protestáns énekeskönyv is tartalmazta. A költemény versszakait refrén zárja: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség. Az eredeti szövegnek ma csak az utolsó verse marad el, amely arról tudósít, hogy a vers Dávid zsoltároskönyvének százhuszonhetedik részét szedi rímekbe.

Huszár Gál énekeskönyvében a vershez dallamot nem, de dallamutalást találunk: a Siralmas énnékem nótájára adja a szöveget. En­nek a szövegnek ismerjük a szerzőjét és a vershez társuló dallamot is. A záró versszakból tudjuk, hogy jó Husztnak várában szerezte Bornemisza Pétör az ő víg kedvében. Így a készítés időpontját is hozzávetőlegesen meg tudjuk határozni: vers az 1550-es évek közepén keletkezett, valószínűleg akkor, amikor a fordulatokban, hányattatásokban gazdag életpályát bejáró Bornemisszának búcsúznia kellett Huszt várától. Egyetlen ránk maradt világi éneke a 16. századi lírai költészet egyik legjelentősebb darabja, és közvetlen előzménye a későbbi tanítvány, Balassi Bálint költészetének. A híres Cantio optima (igen szép ének) szerkezete megegyezik a zsoltárparafrázis formájával, és a versszakokat záró refrén sóhajtását valószínűleg mindannyian jól ismerjük: Vajon s mikor lészön jó Budában lakásom!

Hogy Huszár Gál ismerte Bornemissza költeményét, azt szinte biz­tosra vehetjük, hiszen a két nyom­dász-prédikátor személyes kap­csolatban állt egymással. Sorsuk többször összefonódott életük során: kölcsönösen segítették egymást az üldöztetésben, illetve a nyomdai vállalkozásban. Bornemissza fordulatos élete során szinte az egész magyar nyelvterületet bejárta, így éneke és annak dallama az egész ország területén szélesebb körben is ismert lehetett. Amikor tehát Huszár Gál a Siralmas énnékem nótájára hivatkozik, biztos lehetett abban, hogy a kortársak jól ismerik a hivatkozott dallamot.

Ha van olyan gyülekezet ma, ahol nem ismerik Bornemissza versét – és a mintájára készült parafrázist –, akkor különösen ebben az évben, amikor a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékezünk, vegyük elő a verseket, és tanuljuk meg!

Papp Anette

Isten nélkül csak hiába...

Emberé a munka, Istené az áldás – tartja egy ismert közmondás. Ez került mottóként a szinte sosem énekelt 127. genfi zsoltár fölé, amely a következő szavakkal indul:
           Hogyha ember házat épít
           Isten segedelme nélkül,
           Ott a munka hiába kél...

 Erről szól a most vizsgált 236. énekünk, amelynek refrénje szívünkbe írja, szinte már belénk sulykolja: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

Ez az ének szintén a 127. zsoltárból keletkezett, annak magyar nyelvű parafrázisa a reformáció századából. Énekeskönyvünk megjelenésekor az ének legrégibb forrásaként az 1566-os váradi énekeskönyvet jelölték meg. Azóta előkerült Huszár Gál 1560-ból való énekeskönyvének egy példánya, amelyben szintén ott van A Psalmusokból való Isteni dicséretek között, mint CXXVII. Psalmus. Eredetileg volt egy nyolcadik, záró verse is:
           Írta ezt szent Dávid ő zsoltárkönyvében,
           Százhuszonhetedik ékes énekében:
           Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

Az ének elejéről hiányzik a zsoltár kezdő képe: Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Helyette intő szózat áll figyelemfelkeltésként azok felé, akik úgy gondolják, Isten kihagyható a mindennapi élet dolgaiból. A rövid, háromsoros versszakok harmadik sorában sűrűn visszatérő refrén különösen is hangsúlyozza a zsoltárének fő mondanivalóját: Isten nélkül minden munka és fáradság hiábavaló, az üdvösség sem szerezhető meg csupán emberi igyekezetből, Isten közreműködését, szabadítását, segítségét nélkülözve.

Az ének szerzőjében nem lehetünk bizonyosak. Formájában, szerkezetében, fordulataiban, visszatérő refrénjében annyira emlékeztet Bornemisza Péter Siralmas énnékem… kezdetű énekére, hogy többen őrá gondolnak szerzőként ez ének kapcsán is. Mindenesetre már Huszár Gál fentebb említett énekeskönyve Bornemisza Péter énekének dallamát jelöli meg: Siralmas ennekem Notaiara. Énekeskönyvünk is ezt a dallamot közli, amelynek megtanulása a gyermekeknek sem okoz nehézséget. Ritmusvilágát régi magyar énekekből ismerhetjük (például RÉ 226, 256, 380), dallamfordulatai ugyancsak megjelennek más 16. századi dallamok között (a refrén sora például hangról hangra beépül a 260. ének első és utolsó sorának dallamába).

A negatív jellegű kezdeti megfogalmazás (… kik segedelmüket nem Istentől várják) a hetedik versszakban pozitívra fordul, így tehát boldog, aki lelkét hittel erősíti, amikor ezt az éneket ajkára veszi, legfőképpen pedig Isten segítségét veszi igénybe földi élete minden dolgában és örök üdvösségére nézve egyaránt.

Vizi István