Hálaadás a vasárnapi prédikáció után

RÉ21 221,  RÉ 378

A fenti cím alatt találjuk 378. dicséretünket a legkorábbi, 1560-ban Debrecenben kinyomtatott énekeskönyvünkben. E gyűjtemény a magyar reformáció egyik legértékesebb írásos dokumentuma, legrégebbi, teljességben fennmaradt énekeskönyvünk, amelyet Borsa Ge­deon 1975-ben talált meg a stuttgarti tartományi könyvtárban. Az eredeti kiadásban dicséretünk utolsó versét úrvacsorai kelyhet szimbolizáló, egyre keskenyedő, középre zárt sorokkal szedték, a szöveg végén pedig G H monogram olvasható. E két betű egyértelművé tette az eddig is vitákat kiváltó feltételezést: az ének szövege nem az unitáriussá vált erdélyi püspök, Dávid Ferenc, hanem a teljes énekeskönyvet is szerkesztő Huszár Gál nevéhez köthető.

Huszár Gálnál a 378. dicséret dallamának legrégebbi alakja nem egyezik azzal, amit ma használunk, teljesen azonos azonban mai 368. dicséretünk (Jövel, Szentlélek Is­ten, tarts meg minket igédben) első másfél sorával. Ennek alapján a két egykorú dicséretdallam – a versforma eltérései ellenére is – rokonítható. Ma úgy énekeljük a 378. dicséretet, ahogyan azt először az Öreg Debreceni Énekeskönyvben 1778-ban közzétették. Református népünk is így ismeri, bár az énekeskönyvi formához képest – igen helyesen – kissé szabadabban énekli.

Dicséretünk a reformáció kezdete óta folyamatosan dokumentált. Egyetlen magyarországi énekeskönyvünkből sem maradt ki, de az 1651-es Cantus Catholici énektártól kezdve a katolikus énekkönyvekben is sokáig megtalálható volt – bármennyire is meglepő – a prédikáció előtti énekek közt. A 18. századi debreceni énekeskönyvek vasárnap reggeli énekként szerepeltették, majd a 19. században az általános vasárnapi ének között helyezték el, és jelölték ezzel funkcióját. Különleges, egyedi dallamformája miatt más szöveget ma nem éneklünk e dallamra. Régebben is csak egy zsoltárparafrázis, a 124. zsoltárra készült Az Izráelnek népe kezdetű énekszöveg kapcsolódott e dallamhoz.

A régi énekeskönyvekben található kilenc strófából ma csak hetet énekelünk. 1921-es énekeskönyvünkben nyolcadik vers is szerepelt, amely a mostani harmadik vers folytatásaképpen így szól:
           De szentelj meg bennünket,
           Bírj és segélj meg minket,
           Gerjeszd fel mi lelkünket,
           És a mi gyarló szívünket;
           Hogy téged megismerhessünk,
           Segítségül hívhassunk,
           Neked hálákat adhassunk.

Érdemes lenne ezt is használhatóvá tenni, és a harmadik vershez kapcsolva vagy önálló fohászkodásként használni istentiszteleteinken.

Bódiss Tamás

Hasonló anyagaink