Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! – így kérlelték az emmausi tanítványok Jézust (Lk 24,29). Nyilvánvaló a kapcsolat az ismert bibliai történet és az 511. dicséret fő gondolata között. Szerzője, Henry Francis Lyte (1793–1847) anglikán lelkész, költő egy kis angliai halászfaluban töltötte rövid élete utolsó huszonhárom évét. Sokat szenvedett gyógyulni nem akaró tüdőbaja miatt – volt, hogy éppen prédikálás közben lett rosszul.

Egy alkalommal olyan súlyos roham tört rá, hogy összeesett a szószéken, mindenki azt hitte, vége van. Orvosa azt mondta, hogy sürgős levegőváltozásra van szüksége, ehhez a ködös-nyirkos Anglia helyett az olasz tengerpartot javasolta. Lyte nem sokkal később elindult a hosszú útra, de csak Franciaországig jutott: Nizzában halt meg, ott is temették el.

Legismertebb énekét halála évében írta. Egyik istentisztelete után, érezve, hogy életéből már csak kevés ideje van hátra, estefelé kiment a tengerpartra, és a naplementét nézve saját élete alkonyára gondolt. Ekkor ötlött eszébe az emmausi tanítványok kérése:Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Az ének angol eredeti szövege minden versszaka ezekkel a szavakkal végződik: Maradj velem! Az elkészült alkotást ma a legszebb esti énekeink között tartjuk számon, de az ember életének alkonya sokkal inkább ott van az ének alapgondolatában, mint a természet nyugovóra térése.

Az utolsó előtti versszakban az 1Kor 15,55-re találunk utalást: Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te diadalod? Nem tudom, hogy az ének eredeti kézirata hány versszakból állt, mindenesetre a leghosszabb változat, amivel találkoztam, nyolc versszakos. Énekeskönyvünk számára Áprily Lajos készített gyönyörű magyar fordítást a legismertebb öt strófa szövegére.

Többen is komponáltak az énekhez dallamot: református énekeskönyvünk a világszerte elterjedt változatot, William H. Monk 1861-ből való dallamát vette át. Érdemes megjegyeznünk, hogy a 168. énekünk dallama is eredetileg a Maradj velem-hez készült, ennek melankolikus, szomorkás hangvétele tökéletesen ráillik az esti énekre.

Henry F. Lyte mintegy nyolcvan éneket hagyott hátra, szinte mindegyikben megtalálható az élet és halál gondolata. Magyar nyelven kevés művét ismerjük, de azokat annál szívesebben énekeljük. A Már keresztem vállra vettem kezdetű ének (RÉ 426) szintén az ő költeménye, ugyancsak Áprily Lajos fordításában.

Vizi István