Heti énekünk szövege és dallama is a 17. században keletkezett. Az ismeretlen költőtől származó hétstrófás vers először az 1697-ben, talán Veresegyházi Tamás felügyeletével Debrecenben nyomtatott énekeskönyvben jelent meg a „Nagy Pénteki ENEKEK” között. A szép, bensőséges, de nem érzelgős passiós szöveg hamar elterjedt: a honi nyomtatott református énekeskönyvek mellett az evangélikus gyűjtemények, majd az erdélyi református énekeskönyvek is felvették anyagukba, sőt, a 17. században keletkezett Apostagi graduálba a Lamentációk közé illesztette tizenkét strófára bővített változatát egy ismeretlen 18. századi bejegyző. A nyomtatott énekeskönyvek a hét versszakos formát őrizték, ma két strófa elhagyásával és az eredeti vers tapintatos igazításával tartalmazza énekeskönyvünk (RÉ 335). Az evangélikus énekeskönyvben csak az első versszakot tartották meg , majd további három, a passiós tematikától teljesen eltérő strófa következik Madocsai Miklóstól.

Hogy milyen dallammal énekelték a költeményt a 17. században, nem tudjuk, mert az első kottás lejegyzések csak a 18. században jelentek meg. Az egykorú dallamutalások leggyakrabban a Mennyből jövök most hozzátok (illetve: Az Istennek szent angyala) dallamára énekeltetik a szöveget, vagy saját, önálló dallamra hivatkoznak. Amikor a 18. században lejegyezték az önálló dallamokat, akkor már világosan látszott, hogy az erdélyi és az anyaországban használt dallam eltér egymástól. Ma mindkét dallamot megtaláljuk az énekeskönyvek anyagában: a református énekeskönyvünk a debreceni változatot tartalmazza kissé átalakított ritmussal, az evangélikus énekeskönyv pedig a kolozsvári dallamot választotta. Mindkét énekeskönyv kissé merev, sematikus ritmust adott a himnuszszerű dallamhoz, ami nem segíti a parlando, szöveghez alkalmazkodó, szabadabb éneklést. (Érdemes meghallgatni a fennmaradt népzenei felvételeket, amelyek szintén szabadabb éneklésmódot dokumentálnak.)

Azt, hogy a szöveg mellett a dallam is nagy népszerűségnek örvendett, bizonyítja, hogy egy 1807-ből származó „Éneklésre tartozó Regula” (szabályzat), az úgynevezett peremartoni regulák az Ó, ártatlanság Báránya dallamához rendelik a nagypénteki, virágvasárnapi és húsvéti ünnepnapokon éneklendő himnuszszövegeket. A 19. századi rendelkezés ma is megszívlelendő: talán kellenének olyan kis hangterjedel­mű, könnyen tanulható, himnuszszerű, többféle szöveg hordozására alkalmas dallamok, amelyekre rá lehetne illeszteni egy nagyobb liturgikus időszak szövegeit.

Papp Anette