Az emlékezet szerint 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverletételnél a honvédek egy része a 80. zsoltár első versét énekelve könyörgött az egekben lakozó Isten megsegítő jelenlétéért. Az aradi vértanúkra való kegyeletes emlékezésen túl is igen fontos, ha most, október 6. környékén felidézzük e zsoltárt.

A 80. zsoltár a pásztor nélküli, árván maradt nyáj segélykiáltása. Első jelentésében persze az ószövetségi nép imája, de ahogyan a reformáció korában a Jeremiás siralmaiban is ott láttuk népünk sorsát, e zsoltárban is ugyanúgy tudunk azonosulni a zsidó nép kiáltásával.

Különösen megragadó a zsoltárban a szőlőtő képe, amellyel a zsoltáros a választott nép Egyiptomból – a szolgaság házából – szabadulását és az ígéret földjére bevitelét jelképezi. A szőlőtő felnövekedése után gyepűjének elszaggatása Isten ítéletét jelenti. Az ítélet mellett azonban a kegyelem is megjelenik, mégpedig egy ember személyében, akit Isten megerősít küldetésében.

Ítélet és kegyelem. Isten kétféle eljövetele – adventje –, amelyre különösen karácsony előtti időben figyelünk. Emlékezünk az ő kegyelmes eljövetelére, amikor Fiát küldte e világra, de gondolnunk kell ítéletes eljövetelére is, amikor egykor megítél minden népeket. Boldog, aki az utolsó verset hittel énekelheti:
            És mi el nem térünk tetőled,
            Csak életünket erősítsed,
            És dicsérjük szent nevedet,
            Úr Isten, vigasztalj minket!
            Világosítsd színed rajtunk,
            És mi nyilván megtartatunk.

A 80. zsoltár ősi hagyomány szerint advent második vasárnapjának bevezető zsoltárigéje, amely a hatalomban és dicsőségben eljövendő Úrra mutat. Református istentiszteletekre ajánlott énekjavaslatom is ekkor ajánlja ezt kezdőénekként.

Zsoltárunk dallama egy másik ünnephez kapcsolódva gregorián dallamot idéz: a Victimae paschali húsvéti szekvencia első három dallamsorát, szinte hangról hangra. Ez az egyik egyértelmű példája annak, hogy a genfi dallamok kialakításánál a középkori gregorián fogantatás sokkal fontosabb szerepet játszott, mint az általában előszeretettel hangoztatott világi dallameredet. Erre Pierre Pidoux, a genfi zsoltárok híres svájci kutatója már fél évszázada rámutatott. Ő az összes akkor ismert forrást és dokumentumot összegyűjtve és elemezve szinte újrarajzolta a zsoltárkönyvről akkor ismert képet. Számos további középkori dallamkapcsolatra bukkanva megállapította, hogy a középkori liturgikus dallamok adaptációi éppen Loys Bourgeois-nál, a legismertebb és legjelentősebb genfi kántornál voltak a legtudatosabbak és leggyakoribbak.

Bódiss Tamás