Dicsérjük az Úr Istent énekszóval is: És mondjunk oly dicséretet, kibe hívjuk segítségül Őfelségét az mi háborúinkban is. … Mikor közönséges háborúságink vannak: … [énekeld:] Az Úristent magasztalom… – olvashatjuk Bornemissza Péter egyik prédikációjában.

Az idézett ének szerzője, Némethi Ferenc feleségével, Balassa Zsófiával Zemplén és Abaúj meghatározó patrónusa volt. Némethi 1562-ben Tarcalon, saját birtokának védelme alatt hívta zsinatra Hegyalja lelkészeit, akiknek többsége csatlakozott a Béza Tódor által irodalmi formába öntött kálvini hitvalláshoz. A család jelentős mecénási tevékenységet is folytatott: mintegy hét mű megjelenését segítették, nem kevés anyagi áldozat árán. Az ő pénzükön nyomtatták ki többek között az első magyar nyelvű világtörténetet (Bencédi Székely István munkája, 1558), de Némethi és felesége voltak Méliusz legfontosabb főúri pártfogói is. A debreceni reformátor Némethinek dedikálta 1562-ben megjelent kátéját, majd az ugyanebben az évben „az Úr egyháza pártfogójának” címezte a Confessio Ecclesiae Debrecinensis változatát is, 1562-es, hitről és keresztyénségről írott párbeszédes munkáját pedig Balassa Zsófiának ajánlotta.

A patrónusi tevékenység nyomát Szegedi Gergely 1569-ben megjelent énekeskönyvében is megtaláljuk, aki három zsoltárnál is Néme­thit tünteti fel a parafrázis szerzőjeként. Bár az irodalomtörténészek nem tartják valamennyit Némethi munkájának, az Az Úr Istent magasz­talom (RÉ 273) kezdetű, 77. zsoltárból készített szabad költői megformálást neki tulajdonítják. Tokaj várának ura – aki a vár 1565. évi ostrománál halt hősi halált – az említett éneket 1561–65 között készíthette, és eredetileg huszonnégy versszakban adta a bibliai zsoltár igen személyes hangú átiratát.

Némethi éneke nemcsak a református hagyományban gyökerezett meg: a 17. századtól a honi és az erdélyi katolikus énekeskönyvek is felvették anyagukba. Bár az énekszöveg a gyakorlatban felekezetközivé vált, a hozzá kapcsolódó többféle dallam felekezetenként eltérő. Népzenénk olyan parlando-rubato jellegű szép erdélyi dallamváltozatot dokumentál (Lövéte), amely a mai katolikus énektár egyik legnépszerűbb 16. századi dallama lett, és Némethi énekén kívül több fontos szöveget is hordoz. Átgondolandó, hogyan lehetne beemelni a református „saját dallam” mellett ezt a népi dallamot – akár más 16. századi szöveggel – a református gyakorlatba, hiszen a népi használat olyan plasztikus dallamot csiszolt, ami méltó szöveggel párosítva nekünk is nagy nyereség lenne.

Papp Anette