Feltámadt a mi életünk

RÉ 350

A húsvétot követő hetet az óegyházban különösen gazdagon ünnepelték: egész héten szüneteltették a munkát, és minden napot liturgiával szenteltek meg, amelyen többnyire a szent keresztség kegyelmeiről emlékeztek meg. Ezt a kiváltságos hetet, húsvét kis nyolcadát a görögkatolikus liturgia fényes hétnek, a római fehér hétnek is nevezi. A hetet lezáró vasárnap római elnevezése Fehérvasárnap, amely arra az ősegyházi szokásra emlékeztet, hogy a húsvét éjszakáján megkeresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. A liturgiát indító ének kezdő szavai alapján a vasárnapot Quasi modo geniti (mint most született csecsemők – 1Pt 2,2) vasárnapnak is nevezzük, egyes református vidékeken pedig a nyolcadot záró vasárnapot kishúsvétnak hívják. Az óegyházi perikopában Krisztus első földi megjelenéséről olvasunk. Fehérvasárnap ünnepének egyik része tehát a keresztelésre emlékezés, illetve a teljes jogú egyháztagság elnyerésének megünneplése, a másik viszont megemlékezés Krisztus első megjelenéséről.

Református énekeskönyvünk  énekanyagából a húsvét kis nyolcadára és a kishúsvétot lezáró vasárnapra a leginkább a 350. számú dicséret alkalmas. Dallamának előzménye már több 16. századi német és lengyel énekeskönyvben is megvolt, de nálunk önálló formája terjedt el a 17. században. Kottáját először katolikus énekeskönyvek tartalmazták, református énekeskönyvekben csak a 18. századból dokumentálható. A  dallamnak itthon három variánsa élt: egy katolikus forma mellett egy erdélyi és egy debreceni református változat. Mindháromhoz elsősorban Pécselyi Király Imre húsvéti dicsérete kapcsolódott. Kései versei közül való a Feltámadt a mi életünk kezdetű, amelyben nemcsak a mennyei világ, hanem az újjászületett természet is dicséretre intnek. Vígságunk okát (3. v.) az angyal már meghirdette (Nincsen itt, mert feltámadott – Mt 28,6), és most a szemtanúknak maga Jézus jelenti ki: amint ígérte, feltámadt (Jn 21). Mindezért légyen dicséret a nagy Istennek, ki életet nyert népének (4. v.).

Pécselyi verse a 17. századi énekrepertoár azon ritka darabjai közé tartozott, amelynek felekezetközi használata jól dokumentált, és biztosan századának egyik legfontosabb ökumenikus éneke volt. Szinte minden fontos 17–18. századi katolikus énekeskönyv felvette anyagába, de megtaláljuk a Zöngedező Mennyei Karban is és mindmáig valamennyi református énekeskönyvben. A tétel egykori népszerűségét szép népzenei felvétel is dokumentálja. Sajnos Pécselyi énekét mára már a katolikus és evangélikus énekeskönyvek elhagyták, a református énekeskönyv is csak őrzi, éltetni – úgy tűnik – nem tudja.

Papp Anette

Hasonló anyagaink