Talán nincs is olyan templomjáró egyháztagunk, aki ne ismerné esti énekünket. Generációk nőttek fel úgy, hogy édesanyjuk ezt az éneket énekelte nekik esténként. Táborokban, közös esti alkalmakon is gyakran szólal meg Heinrich Isaac (körülbelül 1450–1517) dallama, aki egy akkoriban széles körben elterjedt, Innsbruck városától búcsúzó szöveghez (Innsbruck ich muss dich lassen) komponált melódiát. Ehhez a dallamhoz nem sokkal később –1505-ben Nürnbergben már vallásos szöveg is készült (O Welt, ich muss dich lassen). Énekünk mégsem ezekkel a szövegekkel, hanem Paul Gerhardt versével lett világszerte ismert korállá.

Gerhardt 1657-ben költözött Berlinbe, s az itt eltöltött évek alatt születtek verseihez az első dallamok, Johann Crüger s az őt követő Georg Ebeling kántorok jóvoltából. A Crügerrel való találkozás a német egyházi dalköltés egyik legjelentősebb eseménye lett: a kántornak ugyanis nagyon megtetszettek Gerhardt szövegei, s 1661-ig mintegy száz Gerhardt-verset adott ki. Gerhardtnak ma százharmincnyolc költeménye ismert, amelyekből református énekeskönyvünk hatot tartalmaz (Hagyjad az Úr Istenre; Légy csendes szívvel; Jöjjetek Krisztust dicsérni; Itt állok jászolod felett; Ó, Krisztusfő, te zúzott; Már nyugosznak a völgyek).

A versek közül az esti ének a költő egyik legkorábbi alkotása, amely először 1674-ben Crügernek a Praxis pietatis melica című, a kegyes élet énekeit tartalmazó munkájának második kiadásában jelent meg. Néhány év múlva a verset már a magyar evangélikusok is használták, hiszen az 1692–96 között megjelent Zöngedező Mennyei Kar című gyűjteményben már benne van az első magyar fordítás:
            Most nyugosznak az erdők,
            Ember, állat és mezők,
            Mind e világ nyugszik…

Elemzői szerint Paul Gerhardt verseiben egyszerre énekelt, prédikált és imádkozott. Életének sok megpróbáltatása ellenére is mindvégig megmaradt hitében, bízott Istenében. Olyan ember volt, akinek reménysége soha el nem fogyott.

Végrendeletét hatvankilenc évesen írta meg. Ennek első részében hálát ad Istennek mindazért a jóért, amit lélekben és testben kapott; a második részben pedig fiának adja át lelki-szellemi-anyagi örökségét. Az apai végrendelet ezzel a summával zárul: „Imádkozz szorgalmasan, ta¬nulj tisztességesen, élj békével, szolgálj ékesen, maradj meg hitedben és hitvallásodban állhatatosan, s akkor majd úgy halsz meg és veszel búcsút ettől a világtól, hogy készen leszel, felszabadult és boldog.” Gerhardt szavai mindennapjaink mottójává is lehetnek, aki az Érkezőre így irányítja figyelmünket:
           Te légy, Jézus, oltalmam,
           Nálad lesz jó jutalmam. 
           Hű szárnyaid alatt, 
           Te vigyázz csak, Uram, rám. 
           Nem árt akkor a Sátán: 
           Testem-lelkem békén marad. (503,7)

Papp Anette