A humanista szellemű iskolákban nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy elsősorban az antik szerzők szövegeiből építsék fel a tanmenetet, és eltérően a középkori iskolától, amely általában egyházi szerzőkön keresztül tanította a latint, a 15. század végétől előtérbe kerültek a latin (néha görög) költők művei. Melanchthon hatására a humanista iskolai ideált a protestáns iskolázás is fontosnak tartotta, és az antik szerzők megismerésével az antik verselési technikát is igyekeztek elsajátítatni.

  A régi versformák iskolai begyakorlásához az oktatás a zenét hívta segítségül: a versek fölé dallamot illesztettek úgy, hogy a rövid szótagnak automatikusan rövid hang felel meg, a hosszúnak pedig a dupla érték. Az így keletkezett úgynevezett humanista metrikus dallamok tulajdonképpen az énekelt skandálásból keletkeztek. A magyar iskolákban elsősorban az osztrák Petrus Tritonius gyűjteményéből, illetve Johannes Honterusnak, Brassó reformátorának és iskolaszervezőjének 1548-ban nyomtatott ódagyűjteményéből vették a példákat. A népszerűbb iskolai használatú taneszköz-dallamok némelyikéhez a 16. században anyanyelvű egyházi szöveget is költöttek, így a dallamok egy része a templomi használatba is átkerült. Természetesen templomi énekként a dallamok elvesztették skandáló jellegüket, általában már csak a szótagszám emlékeztet arra, hogy egykor milyen versformát gyakoroltak vele. Énekeskönyvünk 501. dicséretének dallama a Tritonius-gyűjteményben Phalaecus alexandriai költőről elnevezett versforma iskolai gyakorló dallama volt. Magyar területen az iskolai oktatástól elszakítva először az Eperjesi graduálban találjuk meg a dallamot „Dicsérjétek az Urat, mert igen jó” szöveggel. Ennek a dallamnak változatait vagy a 47. zsoltár parafrázisával vagy egy szent Mártonról szóló szöveggel megtaláljuk a honi katolikus nyomtatott és kéziratos gyűjteményekben is. Az evangélikusok dallamközlés nélkül, de „ad notam” utalással további két szöveget adnak a dallamhoz. Annak a 136. zsoltár alapján írt asztali áldásnak (Danket dem Herren, denn er ist sehr freundlich), amelynek fordítását először az 1579-es debreceni énekeskönyv tartalmazta, valószínűleg Johann Horn a szerzője.

  A magyar fordítás nem csak a református énekeskönyvekben volt népszerű, felvették a hazai katolikus és unitárius gyűjtemények is, ezzel a szöveggel élt a dallam egészen a 20. századig. Az egykor a legnépszerűbb humanista metrikus énekek közé tartozó dallamunkhoz énekeskönyvünk még két szöveget rendel (496, 507), de talán érdemes volna további szövegek felvételével erősíteni az értékes dallam istentiszteleti használatát.

Papp Anette