Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli 

RÉ 501

A humanista szellemű iskolákban nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy elsősorban az antik szerzők szövegeiből építsék fel a tanmenetet, és eltérően a középkori iskolától, amely általában egyházi szerzőkön keresztül tanította a latint, a 15. század végétől előtérbe kerültek a latin (néha görög) költők művei. Melanchthon hatására a humanista iskolai ideált a protestáns iskolázás is fontosnak tartotta, és az antik szerzők megismerésével az antik verselési technikát is igyekeztek elsajátítatni.

  A régi versformák iskolai begyakorlásához az oktatás a zenét hívta segítségül: a versek fölé dallamot illesztettek úgy, hogy a rövid szótagnak automatikusan rövid hang felel meg, a hosszúnak pedig a dupla érték. Az így keletkezett úgynevezett humanista metrikus dallamok tulajdonképpen az énekelt skandálásból keletkeztek. A magyar iskolákban elsősorban az osztrák Petrus Tritonius gyűjteményéből, illetve Johannes Honterusnak, Brassó reformátorának és iskolaszervezőjének 1548-ban nyomtatott ódagyűjteményéből vették a példákat. A népszerűbb iskolai használatú taneszköz-dallamok némelyikéhez a 16. században anyanyelvű egyházi szöveget is költöttek, így a dallamok egy része a templomi használatba is átkerült. Természetesen templomi énekként a dallamok elvesztették skandáló jellegüket, általában már csak a szótagszám emlékeztet arra, hogy egykor milyen versformát gyakoroltak vele. Énekeskönyvünk 501. dicséretének dallama a Tritonius-gyűjteményben Phalaecus alexandriai költőről elnevezett versforma iskolai gyakorló dallama volt. Magyar területen az iskolai oktatástól elszakítva először az Eperjesi graduálban találjuk meg a dallamot „Dicsérjétek az Urat, mert igen jó” szöveggel. Ennek a dallamnak változatait vagy a 47. zsoltár parafrázisával vagy egy szent Mártonról szóló szöveggel megtaláljuk a honi katolikus nyomtatott és kéziratos gyűjteményekben is. Az evangélikusok dallamközlés nélkül, de „ad notam” utalással további két szöveget adnak a dallamhoz. Annak a 136. zsoltár alapján írt asztali áldásnak (Danket dem Herren, denn er ist sehr freundlich), amelynek fordítását először az 1579-es debreceni énekeskönyv tartalmazta, valószínűleg Johann Horn a szerzője.

  A magyar fordítás nem csak a református énekeskönyvekben volt népszerű, felvették a hazai katolikus és unitárius gyűjtemények is, ezzel a szöveggel élt a dallam egészen a 20. századig. Az egykor a legnépszerűbb humanista metrikus énekek közé tartozó dallamunkhoz énekeskönyvünk még két szöveget rendel (496, 507), de talán érdemes volna további szövegek felvételével erősíteni az értékes dallam istentiszteleti használatát.

Papp Anette

Hasonló anyagaink