Az Istennek tíz parancsolatjáról 

RÉ 473

A 16. század protestáns egyházai számára a nép tanítása, a legfontosabb hitelvek állandó, heti legalább egyszeri ismétlése és magyarázata a legfontosabb feladatok közé tartozott. Az úgynevezett „kátétanító” alkalmakhoz kezdettől fogva énekanyag is csatlakozott. Ezt az énekcsoportot a Tízparancsolat, a Miatyánk és a Hitvallás, valamint a közgyónat (confessio generalis) strófikus parafrázisai alkotják. Ezek az énekek verses parafrázisban mondják (tanítják) mindazt, amit mindenkinek ismernie kellett, ha az istentiszteleti közösségbe akart tartozni.

  Luther a kátéének csoportját a Tízparancsolat verses parafrázisával indította (Dies sind die heiligen zehn Gebot – Ez a szent tíz parancsolat), mindig ez az ének nyitotta a vasárnap délutáni alkalmat. A honi énekeskönyvek is átvették a kátés énekanyagcsoportot, és az énekeket a Tízparancsolat-parafrázisok nyit­ják, majd ezt követik – Luther Kis­kátéjának sorrendjében – a Miatyánk- és a Credo-parafrázisok.  Kálvin a Tízparancsolat énekelt formáját szintén fontosnak tartotta, de nem kátéénekként, hanem az istentisztelet állandó elemeként, a bűnvallás állandó részeként használta. Az első rímes változatot maga készítette a Strasbourgban 1539-ben megjelent első énekgyűjteménye számára. A genfi zsoltároskönyv végső változatához a kálvini szöveget Clemet Marot dolgozta át, amelyhez Bourgeois Dekalogus-dallama társult. (Erre a dallamra illesztették később a 140. zsoltár szövegét is.) Bourgeois dallama korán ismert lehetett európai protestáns körökben, és Magyarországra is már 1574 előtt – jóval a genfi zsoltároskönyv honi használata előtt – elkerülhetett, hiszen Huszár Gál Ó Izrael, szerető né­pem kezdetű szöveggel közölte kottáját, és mint Tízparancsolat-parafrázist a kátéénekek közé vette.

  Az először Huszár Gálnál megjelenő szöveg a Tízparancsolat tizenkét strófás parafrázisa, de nem Marot versének fordítása. Marot kilenc strófája magyarul 1607-ben, Szenci Molnár Albert Psalterium ungaricumában jelent meg először, és a 19. századig a református énekeskönyvek stabil darabja maradt. Mai énekeskönyvünk ismét felvette anyagába a dicséretet (RÉ 473), de mivel református liturgiánkban nem kapott állandó helyet az ének, és a kátétanító alkalmak sem elevenítették fel a Tízparancsolat-parafrázist, használata kevés gyülekezetben honosodott meg. Mivel a böjti időszak a gyülekezetet a belső elcsendesedésre, az önvizsgálatra, a megszentelt életre tanítja, a Tízparancsolat éneklése ebben az időszakban különösen alkalmas dicséretválasztás lehet.

Papp Anette

Hasonló anyagaink