Az 1948-as magyar református énekeskönyv új énekei között az egyik leggyorsabban elterjedt és legtöbbet énekelt énekünk a 463. dicséret. Amerikai eredetű, szerzője Daniel Iverson (1890–1977) presbiteriánus lelkész, akiről Csomasz Tóth Kálmán a nevén kívül nem talált semmilyen adatot. Számunkra ez azért érdekes, mert a magyar énekeskönyv egyik szerkesztési szempontja az volt, hogy élő szerzők műveit nem közlik az új énekeskönyvben – így egyszerűbb volt kizárni a sok önjelölt énekszerző kevéssé sikerült költeményét magyarázkodás nélkül. A dallamoknál két kivétel erősítette a szabályt: Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának dallama (263) és Balla Péter egyik Balassi-vershez komponált ereszkedő pentaton dallama (252) kapott helyet az énekeskönyvünkben, utóbbit névtelenségben hagyva. Jelen énekünknek pedig szöveg- és dallamszerzője valamint fordítója is élt még, amikor énekeskönyvünk megjelent.

 Az internet segítségével azt is ki lehetett deríteni, hogy az éneket a szerző 1926-ban írta az után, hogy egy evangelizáló csoport igehirdetését hallotta Floridában. Az akkor egy versszakos éneket frissen használatba vették: elénekelték, majd lapokon kinyomtatták, hogy más alkalmakon is használni lehessen.

 Mind a szöveg, mind a dallam Daniel Iverson munkája. Az eredeti változat még egyszerűbb volt, mint a 463. ének első strófája: nemcsak az első és utolsó sor egyezett egymással, de még a második sor szövege is szóról-szóra ugyanaz volt. Csupán a harmadik sor hozott új tartalmat egy négyes kérésben: „Olvassz fel, formálj át, tölts meg, használj engem” – látjuk, hogy nem volt egyszerű olyan magyar fordítást készíteni, amely tömören, két-két szótagban ugyanezt a tartalmat adja vissza.

 Az ének magyar fordítását Révészné Váró Margit (1891–1972) készítette, aki kitűnő munkát végzett a magyarosítás során. Az angol szövegben Isten neve a sor közepére kerül, a dallam pedig úgy emeli ki, hogy a sor legmagasabb hangján szólal meg („Spirit of the Living God”). Magyar nyelvünk a szó illetve mondat kezdetére helyezi a hangsúlyt, ennek megfelelően Isten neve is a sor elejére került. A második sor új tartalmával megtöri az angol szöveg háromszor felhangzó egyhangúságát. A további három strófa a fordító saját költeménye, lényegében az elsőnek a továbbfejlesztése, kibontása ugyanazt a vázszerkezetet használva. (Az amerikaiak is érezték, hogy ki kellene bővíteni az éneket: Iverson halála után, 1982-ben írtak hozzá második versszakot.)

Az ének egy vagy több versszakkal bármelyik istentiszteleten elővehető, a Szentlélek segítségül hívása mindig aktuális imádság marad.

Vizi István