Az ének eredeti szövegkezdete bibliai idézet: „I know that my Redeemer lives…” Jób 19,25 alapján. Először az énekszerző, Ira David Sankey (1840–1908) Songs and Solos című gyűjteményében, majd H. A. Merrill német átköltésével az Evangeliums-Sängerben jelent meg (Ich weiß, daß mein Erlöser lebt). Ez utóbbiból fordította a magyar Hozsanna (1901), s innen vette át a Hallelujah! (1912), majd az 1948-as énekeskönyvünk.

 George Coles Stebbins (1846–1945) amerikai baptista egyházi karnagy készítette hozzá a dallamot, amely Dobszay László zenetörténész megállapítása szerint némileg emlékeztet az Internacionáléra. A 19. század második felének angol–amerikai metodista dallamvilága (az úgynevezett ébredés énektermése) tulajdonképpen az európai dekadens, posztromantikus zene felhígítása, és magába foglalja nemcsak az üdvhadsereg-típusú mozgalmi indulók hurráoptimizmusát, hanem a kávéházi könnyűzene fülledt érzelgősségét és a Lieder-tafel közhelyes dallami és harmóniai sablonjait is. A 19. század folyamán elsivárosodott magyar református kegyesség és az erejét veszített gyülekezeti éneklés, valamint az a tény, hogy az egyház hosszú időn keresztül elhanyagolta énekeskönyve megújítását, mindezek védtelenné tették a híveket a tömegevangélizáció nagyüzemileg termelt és egyházunkat elárasztó énekanyagával szemben.

 Énekeskönyvünk dallama a forrást két helyen is eltorzítva közli. Egyrészt megmásítja az ének formáját, amely eredetileg a kórusnak szánt szövegrésszel zárul: „Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet”, és amely után, elhagyva a „Mert nemsokára hív az Úr” toldalékot, indul a második versszak. Tehát énekünk kezdetben nem visszatéréses, hanem refrénes forma volt, amely a negyedik versszak közepén ért véget („Megváltó Jézusom, jövel”). Ez a formai változtatás a Hozsanna számlájára írandó, ahonnan azt a Hallelujah!, valamint énekeskönyvünk is kritika nélkül átvette. Másrészt: hiba volt az ének jellegzetes, felütéssel indító karakterét hangsúlyos kezdésű, magyar nótás parlandóvá módosítani, mert ez által az eredeti menetelő, optimista hangvétel („Jézus él!”) a sír mélyébe révedő csüggedésre változott. Nem megfelelő érv énekeskönyvünk szerkesztőjének magyarázata: „a dallam ritmusképét a magyar hívek körében kialakult éneklésmódnak megfelelően alakítottuk át”, hiszen a dallamromlást, mint gyomot, irtani kell, nem pedig öntözni.

A magyar szöveget (id.) Nyáry Pál, Pécs áldott emlékű lelkipásztora készítette.

Draskóczy László