Jézus, édes emlékezet

RÉ 452

 A középkor virágzó latin himnuszköltészetének tipikus példája ez az ének. Eredeti kezdősora: Jesu dulcis memoria, szerzője – a hagyomány szerint – a Pierre Abélard-ral szenvedélyes hitvitákat folytató Clairvaux-i Bernát (1090–1153). Ismeretlen szerzőtől való fordítása először az 1651-es, latin–magyar Cantus Catholiciben jelent meg (Szent Bernard Szíve öröme tapsolása Jézus Szent Nevéről). A szerző 16-16-17 strófánként három részre osztja összesen negyvenkilenc versszakos jambikus énekét.

 E himnuszköltészet jellemzője a misztikus vallási rajongás, témája leggyakrabban Jézus és anyja, Mária. Ezen az éneken is viharként söpör végig az ujjongó, eksztatikus érzések forgataga. Bizony, furcsán hangoznának manapság e szavak:
            Ó, boldogságos gyulladás,
            Ó, buzgóságos forradás,
            Ó, csendes, édes nyugovás,
            A Jézussal nyájaskodás

avagy:
            Gerjedezéssel keressük,
            És keresvén gerjedezzünk.

 A mai énekeskönyvek közül a katolikusban és az evangélikusban is helyet kap öt, illetve hat versszakkal. Előbbi Sík Sándor fordításából, utóbbi pedig Babits Mihálynak az Amor Sanctus című latin–magyar (bilingvis) himnusz gyűjteménybeli átköltéséből közöl válogatott verseket. A református énekeskönyv a Cantus Catholiciből választja ki a véleménye szerinti legszebb nyolc strófát. Bár a kihagyottak között akadhat még pótlólag ajánlható, például:
            Uram Jézus, maradj nálunk, 
            Légy lelkünkben fényes napunk,
            Oszlatván homályosságunk: 
            
Vigasztalj, ó vigasságunk!

Fordítóként Ráday Pál (1677–1733) van jelölve, ami – a közölt évszámok alapján (1651, illetve 1677) – nyilvánvaló tévedés.

 Ugyanakkor énekeskönyvünk nem vette át a Cantus Catholici dallamát, helyette (ad notam) a RÉ 330-at javasolja. Ezt azonban – bizonytalan tonalitása, vagy talán az eredeti kottakép kétséges olvasata miatt – gyülekezeteink láthatóan nem kedvelték meg.

 Miután énekünk versformája eléggé szokványos – nyolc szótagos sorokból álló, úgynevezett ambroziánus szak –, könnyen párosíthatnánk énekeskönyvünk egyéb dallamával is.

 Ám az ének eredeti, még a reformáció előtt keletkezett, de először csak 1651-ben megjelent dallama igen formás, hajlékony, ugyanakkor sodró lendületű. Pont azok a tulajdonságok jellemzik, amelyek református énekeinkből többnyire hiányoznak: ütemezése hármas (az általunk megszokott párossal szemben), tempója élénk, friss, sőt, kifejezetten örvendező. Érdemes lenne használnunk ezt a lelkesítő dallamot, mert általa új lendületet kaphatna gyülekezeteink ajkán e régi, egyébként szép énekünk!

Draskóczy László

Hasonló anyagaink