Drága dolog az Úr Istent dicsérni

RÉ 450

 A Mohács utáni évtizedekben igen gyorsan kialakult a magyar reformáció alapvető énekkincse. Az 1560 után napvilágot látott énekeskönyvek az anyanyelvre fordított liturgikus énekek mellett már csaknem száz strofikus gyülekezeti éneket tartalmaztak. Néhány középkori dallam és német eredetű korál kivételével e repertoár túlnyomó része ekkor született. A 16. század dallamainak jellegzetessége, hogy nem egyetlen szöveghez kötődnek. Ugyanaz a dallam históriás éneknek, krónikás éneknek, verses zsoltárparafrázisnak, halottas éneknek vagy éppen ünnepi dicséretnek is használható volt. Néhány jellemzővé vált verstípus és arra a versformára faragott típusdallamok hordozták az egyházi és világi verses szövegek nagy részét.

  A leggyakoribb versformák egyike 8+3 belső osztású, 11 szótagos sorokból épül. A többihez hasonlóan ezt is nagy szótagszámú, egy lendületre lefutó sorok jellemzik, hiszen sok mindent kellett elmondani egy-egy bibliai vagy történelmi história eléneklésekor. Ugyanezért volt alkalmas e versforma arra is, hogy hosszabb zsoltárszövegeket hordozzon.

 A hagyomány Skaricza Máténak – a ráckevei születésű és külföldi tanulmányai után ott is szolgált prédikátornak – tulajdonítja énekeskönyvünk 450. dicséretét, amelyben a szerző a 147. zsoltárt foglalta versekbe. A zsoltárparafrázis először 1590-ben jelent meg, tehát nagyjából a Károli Bibliával egy időben, vagy még az előtt keletkezhetett. Skaricza verselése nagyon fegyelmezett, egy bibliai vers egyenlő egy énekverssel, csak a végén egészíti ki az egészet egy összegző strófával:
            Ez igéket a szent Dávid próféta
            Száznegyvenheted énekébe írta,
            Tanúságul és kinyilatkoztatta:
            Mert az Úrnak szerelme arra vonta.

 Énekeskönyvünk az eredeti 21-ből sajnos csak az 1., 3., 6., 7. és 12. verseket tartalmazza, pedig ez az erőteljes és biblikus hűségű szöveg – minimális igazítással – sokkal nagyobb mértékben használható lenne ma is. Mintaként a kihagyott 4. verset idézzük fel, amely gyönyörű fordulattal tesz tanúságot a népére és a természet rendjére egyaránt gondot viselő Istenről:
            Nagy számot tart ő választott népére: 
            Mert tudtára csillagoknak is neve,
            Gondot visel ennyi számtalan rendre.
            
Azért hogyne tekintene népére!

 Skaricza szövege a 19. század elején – sok más társával együtt – kimaradt az énekeskönyvből. A dallam egy reggeli dicséretben (ma 497) élt tovább. Talán ezért nem felejtettük el egészen, és ezért támadhatott fel a zsoltárszöveg is 1948 után.

Bódiss Tamás

Hasonló anyagaink