Örülj, szívem, vigadj, lelkem…

RÉ 436

 Több gyülekezetünkben élő hagyomány, hogy a 436. számú dicséret szólal meg az úrvacsoraosztás alatt. A dicséret szövege német eredetű, szerzője az a Sigismund Scherertz (1584–1639), aki a harmincéves háború alatt Prágában volt evangélikus prédikátor, majd onnan 1622-ben Lüneburgba távozott, és élete végéig ott teljesített lelkészi szolgálatot. A kezdettől fogva úrvacsorai éneknek szánt verset Scherertz Prá­gából eltávozva írta, és a dicséret először 1628-ban jelent meg nyom­tatásban. Az ének hamar nép­sze­rűvé vált, és a legtöbb 17. századi német evangélikus énekeskönyvbe bekerült. Népszerűségét a 19. száza­dig őrizte, a mai énekeskönyvek vi­szont nem vették fel anyagukba.

  A dicséret magyar fordításban először a 18. század derekán, az evangélikus Új Zöngedező Mennyei Karban jelent meg 1743-ban. Ott eredeti helyének megfelelően „Az Ur Vatsorájáról” című fejezetbe osztották, és az éneket – illetve annak fordítását – teljes egészében, azaz huszonöt versszakkal közölték. A hosszú ének kezdőverse mai is ismerős lehet:
            Örülj, szívem, 
            Vigadj, lelkem,
            Hittel megékesített;
            Vacsorához,
            Mégy ma jóhoz,
            
Amelyhez Krisztus vezet.

  Mivel az úrva­csorás dicséretnek az Új Zönge­dező­ben nincs nótautalása, ezért azt ma biztonsággal nem állapíthatjuk meg, milyen dallamra énekelték a magyar szöveget a 18. századtól. Pedig a di­cséret népszerű volt, a magyar evan­gélikus énekeskönyvek mindegyike tartalmazta. Református énekeskönyvek­­ben a 20. század előtt nem szerepelt. Első megjelenése az 1939-es dél­vi­dé­ki énekeskönyvben volt, ahol nyolc verssel közölték az Új Zön­ge­dező 1805-ös kiadására hivatkozva. Mai énekeskönyvünk a harmadik versszak elhagyásával ezt a szöveget örökítette tovább.

  Dicséretünk dallama szintén 17. századi német eredetre mutat, de erősen megmagyarosodott: kadenciaképlete és dallamszerkezete az „Én Istenem, sok nagy bűnöm” kezdetű dicséretünkkel rokonítható. Az Örülj, szívem dallama elsőször az 1837-ben Kolozsvárott kiadott énekeskönyvben jelent meg, mint az erdélyi énekhagyomány egyik darabja.  Sokan illetik ma azzal a váddal dicséretünket, hogy hiányzik belőle a szöveg és a dallam egysége, azaz olyan dallam társul az örvendező szöveghez, amely „szomorú”. (Sajnos e hasábokon nincsen mód arra, hogy részletezzük, miért társítunk ma általában a moll hangnemhez borús képzeteket.) Véleményem szerint dicséretünk dallama nem szomorú – persze nem is vidám. Inkább mondanám semlegesnek, szöveghordozásra alkalmasnak. Ha valaki mégis szomorúnak érzi, akkor ajánlom, hogy kicsit gyorsabb és összefogottabb tempót vegyen az énekléshez.

Papp Anette

 

  Énekeskönyvünk 435. és 447. dicséretei között találhatók az úrvacsorai énekek. E tizenhármas énekcsoport mindössze két önálló, saját dallamot hoz. Mi most az egyiket: a 436. számú, talán legismertebb úrvacsorai énekünket vesszük közelebbről szemügyre az alábbiakban. A címben jelzett dicséret szövegének legrégebbi forrása az evangélikus Zöngedező Mennyei Kar, ahol huszonhét strófával szerepel az ének. Innen került át – mindössze öt verssel – a 19. század elején az 1837-ben Kolozsvárt megjelent énekeskönyvbe, majd a múlt század elején, 1921-ben a magyarországiba.  Rejtélyesebb és izgalmasabb azonban a dicséret dallamának története, amelynek megismeréséhez az „Én Istenem, sok nagy bűnöm” (RÉ 206) kezdetű, teljesen azonos versformájú dicséretünkről is szót kell ejteni.

  Ennek szövegét még szinte a reformáció korában, 1604-ben írta Martin Rutilius weimari evangélikus lelkész, akinek „Ach Gott und Herr, wie groß und schwer” kezdetű bűnbánati éneke a várost ért, néhány évvel későbbi nagy árvíz idején vált igazán ismertté.

  Az ének egyre szélesebb körben terjedt el, és a század végén Magyarországra is eljutott: magyar fordítását a magyarországi énekeskönyvek ismeretlen eredetű dallammal társították, Erdélyben azonban kezdettől fogva a mai napig az „Örülj, szívem” dallamára éneklik azt. Ez azért igazán érdekes, mert a két ének a német hagyományban is azonos dallammal szerepel: az „Örülj, szívem” német szövegéhez (Mein Seel dich freu) a német énekeskönyvek a Rutilius-ének dallamát jelölik meg. A német dallam a világosabb, erőteljesebb dúr, a magyar a hajlékonyabb, sötétebb moll hangnemben van, összehasonlításuk alapján pedig az a sejtésünk, hogy a német koráldallam a magyar ajkakon elmollosodott.  Miért érdekes mindez? Többen érezzük, hogy a 436. dicséret örvendezésre indító szövegével valahogy ellentétben áll a moll dallam, még inkább annak lefelé haladó dallamívei. Segíthetünk ezen? Cseréljük vissza a dallamot? Prozódiailag az „Örülj szívem” nem simul rá a német dallamra, ezért a mechanikus dallamcsere nem járható út. Mégis van a dallam megtartásával is lehetőségünk 436. dicséretünket lendületessé, örömtelibbé tenni. Ha nem vesszük figyelembe a kottában látható szüneteket, hanem csak a dallam közepén („…ékességed lett a hit”) állunk meg az ott éppen nem szereplő szünet időtartamára, két nagy ívben énekelhetünk egyetlen versszakot – amint azt Árokháty Béla énekeskönyvében látjuk. Így örvendezhet szívünk és erősödhet hitünk, valamennyiszer az Úr vacsoráját magunkhoz vesszük.

Bódiss Tamás

Hasonló anyagaink