Egyházunkban az angol énekek terjedése a budapesti Skót Misszió alapítását (1841) követően kezdődött el. Kapcsolódik a zsidómisszióhoz. Különösen jó példája ennek ez az énekünk, amelyről okkal írják, hogy a zsinagóga szülötte. A nagy középkori gondolkodó, Mose ben Maimon (1135–1204) alkotta a 13 cikkelyből álló zsidó hitvallást. Ennek későbbi költői kifejtése Daniel ben Juda Dayan szerzeménye 1404 előtt. Szertartási használata azóta töretlen.

Eme hitvallás keresztyén változata az angliai metodizmushoz kapcsolódik. Nem a missziós körutak idején, hanem Wesley anglikán egyházi mozgalmában született. Eredetileg semmi feszültség nem volt az angolszász liturgikus hagyomány és az új stílusú dalszerű szerzemények éneklése között, különszakadás, új felekezet létesítése vagy a hagyományos keretek felszámolása egyáltalán nem volt szándéka a metodizmus atyjának. A korábbi szertartásban egyáltalán nem voltak dicséretek, újabb és kegyes énekek, csupán zsoltárok és ókeresztyén himnuszok. A kegyesség új stílusa sokak életét megváltoztatta. Viharos ifjúság után vált prédikátorrá Wesley mellett az egyik suszterinas, Thomas Olivers (1755–1799). Őt, mint anglikán papot a nagy londoni zsinagóga (Duke Streat) esti szertartásán megigézte, ahogy elzengette a kántor (aki operaénekes is volt) ezt a hitvallást: Magasztaltassék Ábrahám élő Istene. 1765 körül megalkotta ennek keresztyén változatát. Röplapokon terjedt előbb, majd 1785-ben Wesley énekeskönyvébe, de hamarosan több másikba belekerült, és azóta is széles körben népszerű.

Hazánkban Skócia kálvinista szabadegyházának egyetemén tanuló ifjú lelkészek fordítottak először angol énekeket 1880 tájától, akik a keresztyén egyesületekben és az ébredési mozgalomban buzgólkodtak. Egyes énekeket német közvetítő nyelvből fordítottak, már korábban is. Ellenben angolból fordította 425. énekünket Victor János 1901-ben (előbb közölte a Hozsánna! innen az 1920-as években átvette a Hallelujah!); 1939-ben javítgatta Délvidék énekeskönyve. Szintén módosította 1948-ban Csomasz Tóth Kálmán (valamilyen angol forrás nyomán). Nem ismerte Victor János az eredetit, mert az tizenkét versszak. Leoni nevű dallama is díszesebb, mint amit mi ma éneklünk. Már az 1800-as évek egyes énekeskönyveiben is négy vagy öt strófára rövidítve közölték az éneket, dallamát is egyszerűsítették. A teljes éneket soha nem fordították magyarra.

„Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene… minden lelki, testi áldásával áldjon…” – prédikátoraink ezzel zárták az esketési és keresztelési szertartást a 16–18. században, hisz Izráel lelki örököseinek valljuk magunkat, mint a 425. ének alkotói és fordítói is. Illik ezt ma különösen megbecsülnünk, amikor Európa megtagadta zsidó és keresztyén gyökereit, és egyáltalán nem helyteleníti a vallástalanságot, sőt a vallásgyalázást sem, hanem napjainkban is úgy értékeli, mint a demokrácia és szabadság tartozékát.

Fekete Csaba