„Az ember istenközelsége a legközvetlenebb és legkézzelfoghatóbb mó¬don a halál közelségében: tehát a halottvirrasztás és a temetés énekeiben mutatkozik meg” – írja énekeskönyvünk szerkesztője, Csomasz Tóth Kálmán.

 A temetés évszázados szokása valóban a legősibb dallamokat örökítette tovább. Az elhunyt melletti énekes virrasztást követő napon a gyászoló nép énekelve követte a koporsót a falun végig. Mindez ma már a múlté. A temetési istentisztelet a ravatalozóban zajlik, onnan vonul ki a gyülekezet a közelben lévő sírhoz. A városi temetéseken nincs már gyülekezet sem, csak az elhunyt hozzátartozói, ismerősei, az urnás temetéseknél néhány versszak eléneklése is bőven elég.

 Korábban a halottas énekek külön énekeskönyvekben jelentek meg, 1921-ben azonban ezek is bekerültek a gyülekezeti énekeskönyvbe. Ma már nem indokolt a külön temetési gyűjtemény, nincs különálló énekanyag, mert megszűnt az éneklés élettere. Énekeskönyvünknek idevonatkozó, 399–422 között található énekanyagát az utolsó két dicséret kivételével nem igazán énekeljük.

 E fejezet – dallamban és szövegben egyaránt kiemelkedő – gyöngyszeme a 408. dicséret: Seregeknek szent Istene. Felekezettől függetlenül énekeltük évszázadokon keresztül, amit az is bizonyít, hogy az ének az ország szinte teljes területén fennmaradt a nép ajkán. Némileg eltérő változatban ugyan, de éppúgy tartalmazza az 1769-es nagyenyedi halottas gyűjtemény, mint az 1774-es katolikus Deák–Szentes kézirat. Ezek a legrégebbi források, de a dallam – más szövegekkel – már korábban is élhetett.

 Énekeskönyvünk e dicséret két rokon dallamát is tartalmazza. Az egyik egy szinte soha nem énekelt reformációkori ének: a Jövel, légy vélünk, Úr Isten. (389) A dallami rokonságot bizonyítja a sorvégző záróhangok azonossága. (Ellenőrizhetjük, ha azonos alaphangra helyezzük a két dallamot.) A különbség mindössze annyi, hogy az utóbbi dicséret még kibővül egy záró, ötödik sorral. Még egyértelműbb a dallami rokonság a 339. dicséretnél: Jézus, Istennek Báránya. A különböző variánsokban fennmaradt dallamok is azok széles körű ismertségéről tanúskodnak.

 A 408. dicséret ma is jól használható lenne, mert az éneket nem ismerők is bekapcsolódhatnak a refrén éneklésébe. A szöveg különlegessége, hogy nem a fájdalmas gyászról szól, hanem a Seregek Urára és a mennyei hazára irányítja az éneklők figyelmét. Hitvalló szövege tanúskodhat az elhunyt Istenbe vetett hitéről, de megszólalhat a gyászolók és az őket kísérő gyülekezet tagjainak könyörgéseként is:
            Jövel, jövel, én Krisztusom,
            Ne hagyj utolsó órámon!

Bódiss Tamás