Hűségesebbek a Bibliához és hitvallásainkhoz a régiek énekei, mint az újabb vallásos költészet termékei. Született azért figyelemre méltó ének a 19. században, a már elkezdődött hanyatlás korában is. Szép példája ennek Farkas Sándor (1851–1911) éneke. Régi énekek hatására írta és régi dallamra, de vadonatúj típusú énekeskönyv számára. Mégsem olvashatjuk a nevét énekeskönyvünkben, egyháztörténeti és gyülekezettörténeti könyvekben is hiába keressük, hogy ki volt. Semmit nem tudott róla Csomasz Tóth Kálmán 1970-ig. Említsünk életéből néhány mozzanatot.

A ceglédi református iskola pedellusának volt a fia. Debrecenben és Pesten tanult, kitűnően. Török Pál püspök, mutatják levelei, becsülte. Katechéta volt lelkészi vizsgája után Budapesten, ugyanakkor éneket tanított teológus diákoknak, a mostani Ráday kollégium elődjének volt tanára. Kőbányán vasárnapi iskolát szervezett, és ő kezdte el ott a bibliaórákat. Harctéri szolgálata után Ercsiben, majd Baranyában is lelkészkedett, onnan hívták volna Nagykőrösre is, de ő Tökre ment, ott szolgált 1885-től haláláig.

Vasárnapi iskolai énekeskönyvet ő adott ki először egyházunkban. Volt korábban is gyermekeknek kiadott Gyermeklant című kötet, de ez nem énekeskönyv, csupán mesék és versek meg gyermekeknek való olvasmányok gyűjteménye volt. Farkas Sándor hatvan énekből állított össze ugyanilyen címen és adott ki 1883-ban többszólamú énekgyűjteményt, ez másodszor is megjelent 1892-ben. Baptista énekkarok is használták országszerte. Ezt fejlesztette tovább Victor János 1901-ben Hozsanna! címmel, ő szintén sokat tett ebben az ügyben, ezért szokták emlegetni a vasárnapi iskolák atyjaként. Farkas Sándor tizenhárom éneket írt saját gyűjteményébe. Rajta kívül legtöbbet fordított angolból és németből Szász Béla (1840–1898), tizenegy éneket. Fordító volt még a Skóciában tanult Kecskeméti Ferenc (1855–1916) makói, amerikai és békési lelkész is, később pedig Vargha Tamás (1890–1968). Ekkor kezdődött tehát az angol énekek lefordítása, meghonosítása az említettek és mások által, akik sorra Skóciában tanultak és az ébredésért munkálkodtak. Farkas Sándor azonban nem tanult külföldön.

Az új belmissziós iránnyal együtt ez a kor felfedezte a reformáció értékes magyar énekeit is, többek között a Hoffgreff énekeskönyvet (1556, Kolozsvár). Gyülekezeti énekkarok sorra tanulták belőle a régi énekeket, ezek zongorakísérettel is terjedtek. Innen való 402. énekünk dallama. Farkas Sándor volt a Gyermeklant legjobb, könnyed és találékony verselője. Mégis alig ismerjük énekét, mert 1948-ban a temetési énekek közé sorolták be, nem jó helyre.

Egy évszázadnál is hosszabb ideig hatott a Gyermeklant, eleinte inkább a baptista, majd a református énekkarokra is; ez a kiadvány terjesztett el néhány nagyon kedvelt és soká énekelt romantikus darabot, ilyen például a Maradj velem, már-már alkony föd el, Az áldott orvos közeleg, és a Mester, a bősz vihar dühöng kezdetű. Ezek körül némelyik helyenként még a közelmúltban is nagy kedvence volt néhány elöregedő gyülekezeti énekkarnak, hallható baptista CD kiadásán is, a régi idők emlékeként.

Fekete Csaba