A 377. sorszám alatt található énekünk szerzőjéről csak annyit jelez énekeskönyvünk: Szűcs György †1809. Keveset tudunk róla, talán azonos a tolnagörgői gyülekezet egyik lelkipásztorával, aki 1799–1809 között volt ott szolgálatban. Annak ellenére, hogy az ének nem kottás közlésben található, igen népszerű gyülekezeteinkben. (Itt arra gondolok, hogy az éneket választó lelkipásztor és kántor könnyen átlapozza azokat az énekeket, ahol nincs kotta az első versszakhoz.) A 65. zsoltár dallama annyira ismert, hogy az éneket nem kell külön tanítani, hanem bármikor elővehető, használható a gyülekezetben. Tényleg bármikor, bármelyik istentiszteleten, mert tartalma szerint epiklézis, azaz a Szentlélek segítségül hívása. Ennek az eseménynek ott kell lennie a liturgiánkban, minthogy nem szeretnénk üres, tartalmatlan, üzenet nélküli igei alkalmon részt venni. Mint epiklézis, ott lehetne a „fohászkodások” énekcsoportban (151–200), azon belül is a „kezdő és gyülekező énekek” (151–170) vagy az „igehirdetés előtti énekek” (171–178) között, mint ahogy a 170. énekünk is a Szentlélek segítségül hívása. (Hasonló a helyzet Luther énekével, a 234. dicsérettel is: ez utóbbit az első versszak második sora miatt az igaz hitről szóló énekek közé sorolták.) Az a tény, hogy e csupán három versszakból álló ének mégsem a fohászkodások közé került, hanem a pünkösdi, pontosabban a Szentlélekről szóló énekek közé, felhívja a figyelmünket egy másik szempontra. Az ének gazdag tanítást ad a Szentlélek Isten személyéről, munkájáról, a gyülekezeti istentiszteleten és az egyes ember személyes lelki megújulásában végzett szerepéről. Megtanít bennünket arra, hogy a Szentháromság harmadik személyét is ugyanazzal az imádattal illessük, mint az első kettőt. Kikristályosodik az énekben, hogy a Szentlélek körülvesz, megszentel, felkészít, megvilágosít, hitet ébreszt, újjáteremt. Miközben az éneket énekeljük, különösen a harmadik versszak kapcsán egy sor bibliai ige is eszünkbe jut: „…ne igazodjatok e világhoz” (Róm 12,2), „Legyetek az igének cselekvői (Károli: megtartói), ne csupán hallgatói” (Jak 1,22), „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt” (Mt 3,8), a magvető példázatával összhangban. Mindezek megvalósításában Isten Szentlelke siet segítségünkre. Érdemes ezt az éneket gyakran elővenni és használni, nem csak pünkösdkor vagy néha egy-egy istentiszteleten. Lehet imádságunk vasárnap reggel, amikor a templomba indulunk, vagy hétköznap reggel, amikor kinyitjuk a Bibliát, hogy elolvassuk a napi igét. Segítsen bennünket ez az ének is abban, hogy Isten Lelkétől vezetettek legyünk (Róm 8,14)!

Vizi István