Különleges idő november hava. Az egyházi év Szentháromság ünnepével lezáruló üdvtörténeti szakaszát a nyári hónapok, a pihenés és a szolgálat csendes hetei követik, majd ősz elején ismét elkezdődik az új tanév, az új munkaév. Újkenyér-újbor úrvacsorás vasárnapjain Isten gondviseléséért adunk hálát, októberben pedig a reformáció mellett nemzeti ünnepünk irányítja figyelmünket a történelem felett is uralkodó Istenre. Novemberben a természet lecsendesedése, a rövidülő napok és a szeretteinkre emlékezés önmagában is a végidőkről gondolkodtat. Ekkor érünk el az egyházi esztendő végére is. Különös módon ér össze a vég és a kezdet: az egyházi év két végpontját Krisztus két eljövetele (a testben megjelent Szabadító és az ítéletben eljövő Bíró) keretezi. Az emberi történelem nagy része és személyes életünk is e két esemény között zajlik.

A novemberi vasárnapok ősi perikópái (kijelölt igeszakaszai) a végső dolgokról beszélnek. Az egyik igeszakaszban (Fil 1,3–11) az apostol azt kívánja olvasóinak, hogy a hitben és a szent életben egyre tökéletesedjenek a „Krisztusnak napjáig”. Ugyanebből a levélből ismerős Pál vallomása: „nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.”

Énekeskönyvünkben külön fejezet szól az utolsó időkről, amelyben középkori szekvencia, himnusz, reformációs dicséret mellett három újabb ének is szerepel. A fejezet utolsó éneke (367) a keresztyén hit és reménység beteljesedéséről szól. Már a kezdősor is kiemel a csüggedésből („Emeljük Jézushoz szemünk”), a refrén pedig háromszor hangzó biztatás: „Az álmot űzd el, készen állj!” Ez a tíz szűz példázatára utal, amely szerint (Mt 25,1–13) mindannyian elszunnyadtak, de „éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!”

A küzdelmes földi út még előttünk áll, de a végéhez közeledünk – vallja a második vers, a harmadik szerint („Éneklünk és a perc szalad”) pedig ezen az úton az éneklés tartja össze Isten népét. Ez az istentiszteleti éneklés, amikor együtt tekintünk fel Jézusra, amikor az imádság és az úrvacsora közösségében – a földi időből egy-egy órára kilépve – kicsit megízlelhetjük a várt nagy találkozást. Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak együtt, istentiszteleti közösségben valósul meg. Ennek megújításán dolgozik most énekeskönyvi és liturgiai bizottság, hogy az „együtt” még nyilvánvalóbbá váljék.

Az első három verset követően a záró a könyörgés hangja. Az időt nem tudjuk, de Jézusra bízzuk, tőle kérvén hitünk erősödését, hogy ha majd jön, készen legyünk.

Bódiss Tamás