Bűnbánattól megtisztulásig kell eljutnunk, testi-lelki megújulásig. El is jutunk a  haláltól és kárhozattól az örök boldogságig, ha nem csak halljuk, hanem valóban meghalljuk a Húsvét örömhírét. Kaptuk, kapjuk. Elfogadtuk? Igazán és valóban? Akkor történnie kell valaminek személyiségünkkel, tennünk is kell valamit válaszul. Nem csak egyszer. Mostantól fogva és szünetlenül, ameddig tart életünk.

Elterjedt húsvéti dicséretünk 1550 táján, Huszár Gál 1560/1561-es énekeskönyve óta mindig benne volt a fontosabb énekeskönyvekben, több római katolikusban is. Ezek közül a legelső, a Cantus Catholici csaknem száz esztendővel Huszár Gálé után jelent meg, 1651-ben. Sok értékes dallamot lejegyzett, jól megőrzött, a mienk is innen való. Mai dicséretünk nem egészen ép, hiányzik két versszaka az első után. Arról szólt, hogy Ádámmal mindnyájan bűnbe estünk. Azért kellett Jézus Krisztusnak vállára vennie mind e világ terhét. Mert el-kiestünk Istennek jókedvéből, azaz eltékozoltuk a kegyelmet, következett a kirekesztés a teremtési állapotból; de a Krisztus Jézus Atyánk jókedvébe ejte, azaz visszajuttatott Urunk kegyelmébe. Ezért remélünk örök boldogságot. Ennek van következménye, de ezt a három versszakot is törölték 1948-ban. Arról szólt, hogy mi mindent nem ért meg az emberi hálátlanság. Bűnből származott az emberi     nyomorúság. Azaz
            Gyűlölség, irígység,
            minden kevélység,
            fáradságos, nagy-sok munka
            és minden betegség.

Nem óvakodtak a reformáció énekei az elrettentéstől, az apostolok szavához és leveleihez hasonlóan felidézve: holtak valátok a bűnökben (Kol 2,13); sőt még bűneitekben vagytok (1Kor 15,17)! Leplezgetnénk? Tudva bűnben élünk? Lázadunk, tudatosan, Isten ellen, őseink módjára mi is mind, Ádám fiai.
            Azért a Krisztus halála
            Nem használ minékünk!

Akkor sem használhat, ha nagy gyülekezetben, tele templomban énekeljük, ha sokan kiáltjuk (eredetileg igen kiáltjuk): Krisztus feltámada! Huszár Gál úgy beszélt Istennek a nyomorult bűnöst magához hívó igéjéről, mint minden felől hangzó édes kiáltásról. Aki a szólongatást végre meghallgatja, azt indítja az ige válaszolásra, dicséretre.

Bűn, váltság, hála. Ezek Heidelbergi Káténk szerint a hitvalló keresztyén élet pillérei. Tettekben megvalósuló hálaadás nélkül a Krisztus halála nem használ minékünk; hálaadó életben teljesedik ki és gyümölcsözik a keresztyénség. A feltámadás örömüzenetére válaszol a Szentháromság dicsőítése, ezzel zárul minden igazi dicséret, és ámennel. Régen ez soha nem maradt el a hitvalló énekek végéről. Majd végleg elmaradt. Erre is figyelmeztet a húsvéti üzenet és dicséret!

Fekete Csaba