Nagyheti istentiszteleteink egyik elmaradhatatlan éneke; a 341. dicséret első versének befejező szavait idéztük a fenti címben. Egyetemes keresztyén hitünk közös kincse ez a 17. századi korál, mert szövegének eredete félezer évvel korábbra, a reformáció előtti időkre vezet vissza bennünket. Szerzőjének a 12. században élt ciszterci szerzetest: Clairvaux-i Bernátot tartották. Ma már tudjuk, hogy egyik rendtársa, a következő században élt Löweni Arnulf írta azt a latin himnuszsorozatot, amelynek minden egyes része a Salve (magyarul: légy üdvözölve) szóval kezdődik. A ciszterci rend nagyheti áhítatain nagyon korán szokásba jött a megfeszített Krisztus tagjairól való elmélkedés. Az ennek alapján született hétrészes sorozat első szakasza a kereszten függő Megváltó lábait szemléli, majd a tekintet a térden és a kezeken keresztül fokozatosan egyre feljebb emelkedik, míg Krisztus átszegezett oldaláról, mellkasáról és szívéről szólva a hetedik – befejező – himnusz a Salve caput cruentatum, azaz Légy üdvözölve, vérrel sebzett fő szavakkal a töviskoronás főt szólítja meg.  Négy évszázaddal később a Berlin-közeli Mittenwalde templomában szolgáló lutheránus teológust és énekírót, Paul Gerhardtot érintette meg a középkori misztika e gyöngyszeme, és német fordításában vált igazán ismertté a szenvedő Krisztust magasztaló ének.  A korál dallama ugyancsak középkori eredetű, amelyet Hans Leo Hassler 1601-ben világi szöveggel jelentetett meg. Néhány évvel később halottas szöveget kapott a dallam (RÉ 401), majd 1656-ban társult Gerhardt szövegével, amely aztán Bach Máté passiójával vált világszerte ismertté.  A Máté passió vezérkoráljának nevezik e dallamot, amely a mű során – különböző szövegekkel – öt alkalommal is felcsendül. Dicséretünk 1. és 2. versével éppen akkor, amikor a katonák töviskoronás királyként csúfolják meg Krisztust, a 6. vers (Mellőlem el ne távozz, Ha majd én távozom) pedig a szenvedéstörténet legmegrendültebb pillanatában, Jézus halálakor hangzik fel a kórus ajkán. Az Ó Krisztusfő tehát vitathatatlanul Nagypéntek éneke. Nagypénteké, amelynek döbbenetes, emberi ésszel felfoghatatlan üzenetét emberi szó alig tudja kifejezni. Ahol a szavak elhalkulnak, ott lép be a művészet, hogy a képi ábrázolások, a drámai feldolgozások, a passiózenék és énekek közelebb segítsenek az értünk meghalt Krisztushoz, segítsenek mélyebben érteni megváltásunk nagy titkát.

Bódiss Tamás