„A Krisztusnak a keresztfán lett hét szavából” szerzett régi magyar passióének a versfők tanúsága szerint a 17. században élt Pécseli Király Imre szaffikus verse. Az eredetileg tizenhét versszakból álló költemény Jézusnak a kereszten mondott szavaira épül. A régi hagyomány szerint Krisztus keresztje: élőfa. Énekünkben az ősi életfa úgy jelenik meg, mint maga Krisztus.

A dicséret dallama közeli rokonságot mutat Tinódi Lantos Sebestyén „Dávid király, mint az nagy Góliáttal meg vívott” című históriás ének melódiájával, amely válogatott versekkel énekeskönyvünkben is szerepel. (161) Mindkét tételt egy négyszólamú metrikus ének discant szólamából eredezteti Csomasz Tóth Kálmán. Mivel az előbb említett Horatius-vers bizonyosan ismert volt az iskolázott magyar réteg körében szaffikus ódaként, lehet, hogy a tenor szólam csak tudat alatt inspirálta a magyar dallamokat.

Krisztusnak a kereszten mondott utolsó hét szavát különös tisztelet övezi keresztyén kultúránkban. A szavakat számos zeneszerző dolgozta fel, közülük a leghíresebb a katolikus Joseph Haydn. A protestáns szerzők közül Heinrich Schütz 1645-ben készítette el „Die sieben Worte Jesu Christi am Kreuz” című darabját. Schütz művében a záró kórus conclusio-ként az alábbi mondatokat énekli:

„Azt, ki tiszteli Isten halálát, és gondolkodik hét szaván,
Azt Isten kegyelmével tölti a földi életben, és ott fenn az örök életben. 
Már itt e földön és a mennyben, már most itt a földi életben és az örökkévalóságban.”

Nekünk, magyar reformátusoknak azonban Gárdonyi Zsolt Krisztus hét szava a keresztfán  - variációk egy magyar passió-korálra című, Karasszon Dezsőnek orgonaművésznek ajánlott héttételes variációsorozata a legkedvesebb.

Papp Anette