Halála előtt hatodnap — így kezdi a bevezető strófa után a történetet énekünk a Mt 21,1–9 nyomán, amikor Jézus Bethániába indult Lázár feltámasztására. Ott a bűnös nő könnyeivel mosta és hajával törölgette a lábát. Virágvasárnapi himnuszunkból elmaradt a 1–4 versszak. Csak a prófétai ígéret (Zak 9,9) maradt meg, és a jeruzsálemi bevonulás. Pedig nem bibliai história ez az ének, hanem középkori latin himnusz, Magnum salutis gaudio laetetur. 1600 táján fordította valaki. Később gyülekezeti énekeskönyveink is átvették a kéziratos graduálokból. Többször megnyirbálták, alakítottak rajta, de soha nem hagyták el, még 1806-ban és 1921-ben sem.

A himnuszt Andreas Ellinger (1624–1682), később teljesen elfeledett újlatin költő nyomán fordították magyarra, nem pedig a középkori latin himnuszból. Megörökítette ezt kéziratos énekes szertartáskönyveink közül az 1619-ben másolt Spáczai graduál felirata. Teljesen megegyezik az itt találhatóval a Batthyány és az Óvári graduál szövege. Ellinger Wittenbergben tanult, aztán Lipcsében és Jénában lett orvosprofesszor. Himnuszgyűjteménye 1578-ban jelent meg a Majna menti Frankfurtban. Ő is elhagyott versszakokat a korábbi latinból, másokat újraírt. Egyes sorok megfelelője csak az ő átköltésében van meg, amelyeket magyarul ma is éneklünk. Hiányzott később például az a versszak, mai énekeskönyvünkben sincs meg, amely elmondja, hogy az város lőn zendülésben. Sajnálatos a következő versszak törlése:
            Ó, mely nagy alázatosság,
            Istentől nagy irgalmasság,
            hogy szamáron ül Uraság,
            kié mind ez széles világ.

Évtizedek múltán gyülekezeteink karácsonyi ének (Az Istennek szent angyala) dallamára énekelték. Leírja dallamát is a Spáczai graduál, mely 344. énekünk sokkal díszesebb eredetije (Vexilla regis prodeunt). Ma egy másik latin himnusz egyszerűsített dallamára énekeljük (Rex Christe factor omnium). Századokig jó szokás volt, hogy sok éneket több dallamra is énekeltek. Ma is lehet váltakozva énekelnie gyülekezeteinknek az énekkarral, ahol ismét fölfedezték az éneklés gyönyörűségét. Az egyszerűbb dallamot a gyülekezet vállalja, a díszeset az énekkar vagy néhány énekes. Tíz versszaknál hosszabb ének úgy is szólhat, hogy a közepe táján pauzál (szünetel) a kántor, átvezető orgonaközjáték következik, utána az éneket a gyülekezet másik dallamra énekli tovább. Örömmel vállalnak ilyet a jól éneklő gyülekezetek, ha van megfelelő kántoruk.

Mindig a Szentháromság hitvalló dicsőítése zárja a himnuszt. Egykor a végéről soha nem hiányzott az ámen, ezt ma is illene énekelnünk, legalább az olyan énekeknél, amelyek a Szentháromság dicséretével zárulnak. 

Fekete Csaba

Virágvasárnapi énekeink egyikét, ezt a középkorban is ismert virágvasárnapi himnuszt magyar nyelven a reformáció korától énekeljük. Erről kéziratos graduálok tanúskodnak. A gyülekezeti énekeskönyvekben csak a 18. század folyamán jelenik meg, onnantól kezdve azonban mind a mai napig megtalálható. Időközben mellé került azonban a zsoltárdallamra énekelt „A nagy Király jön…”, amely sajnos háttérbe szorította a régebbi éneket. Pedig két virágvasárnapi ének nem sok egy ünnepnapra…

A 330. dicséret mai kihasználatlanságát dallami problémák is okozzák. A graduálok még a „Királyi zászlók lobognak…” (ma 344. dicséret) eredeti, díszesebb dallamával közlik – és valóban: jól énekelhető erre a dallamra is. A virágvasárnapi örvendezéshez azonban sokkal alkalmasabb egy nagyterces dúr dallam. Énekeskönyveink erre kezdettől fogva a karácsonyi „Az Istennek szent angyala…” dallamát jelölik meg, egyedül az 1744-es kolozsvári gyűjtemény közölt önálló dallamot a szöveghez. Ez a kolozsvári dallam szerepel ma a 330. dicséretnél, de úgy látszik – talán szokatlan zárósora vagy mesterségesen megalkotott ritmusa miatt –, hat évtized is kevés volt arra, hogy közismertté váljon.

Szövege megérdemelné, hogy ne hagyjuk parlagon, kihasználatlanul. Az Öreg Debreceni Énekeskönyvben a szöveg kezdősora fölött ez olvasható: „Sz. Ján. Evangy. XII. részéből”. Az eredeti 13 strófa híven és szemléletesen adja elénk az evangéliumot, de nemcsak a jeruzsálemi bevonulást, hanem azt is, ami az előző nap történt: Jézus megkenetésének történetét. Idézzük fel e nálunk hiányzó versszakokat:
         Halála előtt hat napra
         Felméne Bethániába:
         Hol Lázárt feltámasztotta,
         Ki már négy nap halott vala.

Hol a szent asszony, Mária
Drága kenettel járula,
Krisztus lábát mosogatta
És hajával szárazgatta.

Onnan fel Jeruzsálembe
Indula nagy szelídséggel,
Hol szamárt vemhével egybe
Hozata ő seregével.

Ó mely nagy alázatosság,
Istentől nagy irgalmasság,
Szegényen, szamáron jön már,
Kié mind e széles Világ!

Itt következnek énekeskönyvünk 2–6. versei, majd az ünnepi történet teljességéhez – a két záróverset megelőzően – még ezt a néhány sort is hozzátehetjük:
         Kinek bemenetelében
         A város lőn zendülésben, 
         Zsidó gyermekek ékesen
         Üdvözlik Krisztust mentiben.

Az ünnep lényeges része, hogy olvasva vagy énekelve szemünk elé idézzük annak evangéliumi történetét, hogy újra meg újra mélyebben éljük és értsük meg a lényegét. Ehhez segít bennünket ez az ősi ének is.

Bódiss Tamás