Ének a jászolnál

21 412   RÉ 329

Paul Gerhardt (1607–1676) berlini evangélikus lelkész, a század legjelentősebb énekköltője dicséretünk szerzője, akinek énekeiből a magyar evangélikus énekeskönyv huszonnyolc éneket vett át, a mi református énekeskönyvünk hetet.

Maga Paul Gerhardt írja, milyen színpompás volt 1659 karácsonya a berlini Nikolaikirchében, ahol több énekes és zenészcsoport közreműködésével sok ének- és zeneszámot adtak elő (lásd A. Wilson-Dickson: A kereszténység zenéje, 89. o.). Volt alkalma átélni a karácsony csodáját, és volt honnan ihletet merítenie az Itt állok jászolod felett kezdetű ének megírásához, amelyet mélyen átitat a személyes hit is.

Az ének úgy indul, mintha az egyik pásztor vagy napkeleti bölcs szólalna meg a betlehemi jászolnál, és hálás szívvel mondott imádság kíséretében tenné le ajándékait a jászol elé. Ám hamarosan kiderül, hogy a szerző nem a karácsonyi történet szereplőinek szájába adja ezt az imádságot, hanem személyes vallomását mondja el. A felsorolt ajándékok nem kézzelfoghatók, azokat az Úrtól kaptuk, és neki adhatjuk vissza. A második strófa egyértelművé teszi, hogy nem Jézus születése körüli időben vagyunk, a jászolhoz járulás jelképesen, lelkiképpen történik. Gyönyörű vallástétel ez a versszak az Isten kiválasztó szeretetéről – ugyanezt az alapgondolatot fejti ki a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete is: „Jézus Krisztus tulajdona vagyok, és ezt nem magamnak köszönhetem, hanem egyedül őneki..” (Ha kereszteléskor sorra kerül az ének, ne a gyermek helyett énekeljük, hanem legyen a saját felnőtt hitvallásunk is!)

A többi versszakban folytatódik a bensőséges imádság, alázat, hódolat, boldog rácsodálkozás a mennyei dicsőségre, amely Isten Fiából felénk árad. Aki mindezzel lelke mélyéig azonosul, annak megnyílik a szíve a Megváltó előtt, és a záró versszakban kifejezésre juttathatja leghőbb vágyát: hadd legyek én is Krisztus-hordozó keresztyén!

Gerhardt még nem ismerhette ezt a dallamot, hiszen a dallamszerző, Johann Sebastian Bach (1685–1750) csak kilenc évvel az ő halála után született. A dallam az 1736-os Geistliche Lieder und Arien (Egyházi dalok és áriák) gyűjteményből való. Bach ezt a dallamot nem gyülekezeti éneklésre szánta, hanem szólóénekre, billentyűs kísérettel. Minthogy a mester a művészi kidolgozással együtt nem támasztott magas énektechnikai igényeket az előadáshoz, a gyűjteménynek ez a darabja gyülekezeti éneklésre is alkalmasnak bizonyult.

Imádságként énekeljük mi is Paul Gerhardt énekét Csomasz Tóth Kálmán fordításában, Johann Sebastian Bach gyönyörű dallamával!

Vizi István

Hasonló anyagaink