Ez nap nékünk  dicséretes nap…

RÉ 320

A 320. dicséret sajnos ma nem tartozik a leggyakrabban énekelt dicséreteink közé. Pedig első énekeskönyvi megjelenésétől (Huszár Gál énekeskönyve, 1560/1561) egészen a 19. századig a református énekeskönyvek  mellett  stabil helyet kapott mind a kéziratos, mind a nyomtatott evangélikus, katolikus és unitárius könyvekben. Más felekezetek szintén a 18–19. századig éltették.  Dallama valószínűleg középkori, huszita előzményekre épül, de erősen megmagyarosodott forma. Az ereszkedő, dúr dallam igen hosszú, kilenc sorból áll, és a sorok között nincs ismétlődés. A sorok szótagszáma is változatos: 9-8-9-13-10-11-9-11-9. A dicséret komplikált szerkezete azt sugallná, hogy – annak ellenére, hogy énekeskönyvek sora tartalmazza – nem tartozott a valóban használt, énekelt darabok közé. A népzenei adatok viszont azt bizonyítják, hogy a bonyolultnak tűnő forma életképes volt. A Sopron megyei gyűjtésen kívül (amely valószínűleg énekeskönyvi újratanítást dokumentál) csíki és háromszéki példák bizonyítják a dallam széleskörű ismeretét.  Mi éltette évszázadokon keresztül, felekezeteket összekötve dicséretünket? Valószínűleg az erős funkciós kötöttsége, a dogmatikus, fegyelmezett, katekizáló szövege, és nem utolsósorban az előadásmódja. Csomasz Tóth Kálmán szóbeli közlésére hivatkozik Rajeczky Benjamin, amikor megjegyzi, hogy még a 20. század elején reformátusok is énekelték adventi kántaként énekünket.  A dicséret ma is valamennyi versével, változtatás nélkül szerepel énekeskönyvünkben, ugyanis lehetetlen lenne a vers tömörsége és az üdvtörténeti összefüggések megsértése nélkül kihagyni bármit a szövegből. A hosszú ének észben tartását segíthette az is, hogy többnyire kántor (vagy előénekes) énekelte minden versszakban a kezdőrészt, és a nép a minden vers végén visszatérő refrénnel (Áronnak vesszeje megvirágozék…) csatlakozott az énekhez.  Azt gondolom, ez az előadásmód segíthetne újratanítani énekünket. Akár gyermekek, akár felnőtt előénekesek, kórustagok vagy akár egyetlen szólista énekelhetné a verseket, amelyhez a gyülekezet a refrénnel kapcsolódhatna. Ennek az előadásnak előnye az is, hogy a felkészült előénekesek alakíthatnák ki a tempót és az előadásmódot. Meggyőződésem, hogy ha a gyülekezet jó tempójú, jól megformált, lendületes éneket hall, akkor ahhoz hasonló megszólalással fog kapcsolódni!  Vegyük újra használatba énekünket: a versek végigéneklésével olyan tömör, de mindenki számára érthető tanítást kaphatunk, amely segíthet bennünket abban is, hogy Jézus születéstörténetének dogmatikus tartalmát jobban megérthessük.

Papp Anette

Hasonló anyagaink