Igen régi énekünk háromsoros, nótajelzésként mégis a Jam cantemus hodie / in honorem Mariae, azaz egyik Mária-ének dallamát is társítják hozzá, ám ennek dallama négysoros (4 × 7 szótagos). Ez a magyar szöveg 1550 táján keletkezett. Szerzőjét nem ismerjük. Huszár Gál énekeskönyvének közepe táján, a Kassán 1560-ban nyomtatott részben jelent meg először. Az első strófában a gyakran ismétlődő „örül” és „örvend” rímpárt találjuk. Későbbi strófában tűnik föl az énekben a vigad szó. Elhangzik az ígéret, majd a karácsonyi történet elemei következnek, ahol a pásztorok „vigadnak”. Az Üdvözítő
            Hozzá hív mindeneket, [azaz önmagához]
            Gonosz bűnben élőket,
            Megbocsátja az ő bűnüket.

Eredetileg az ének húsz versszakra terjed. 1948-ban a harmadik után következő tíz versszakot törölték énekeskönyvünkből. A szerkesztőnek ezért változtatnia kellet az első strófán is, de a sorrend sem maradt érintetlen. A negyedik versszak (Ő életnek adója) előbbre került kettővel. A végéről szintén elmarad két lezáró versszak. Illik és feltétlenül kell is a végére lezárásul az elhagyott szentháromságos hitvallás (soha nem maradhatott volna el):
            Atyával egyetemben
            Szent Háromság mennyekben
            Dicsértessék egy igaz hitben.
            Ámen.

Érdekes a második strófában a „teljes idő” szószerkezet szemléleti háttere. Most ennek az értelme az idő teljessége, beteljesedése (Gal 4,4). Módosítva az ének biblikusabb, nem ezt mondta eredetileg az énekköltő, hanem képviselte a reformáció korabeli tudományosságnak a felfogását a történelem korszakairól. Erről a korszakolásról legújabban is olvashatunk Szabó Andrásnak A rejtőzködő bibliafordító Károlyi Gáspár című könyvében. A második strófát az énekíró eredetileg úgy verselte meg, hogy „hatodik időben” bocsátotta el az Atya az Úr Jézust. Azt a wittenbergi időszemléletet jelenti ez, amely a világ történetének hatezer éves korával számolt (a Talmud nyomán). A harmadik kétezer esztendős világkorszak e szerint Jézus születésétől a végítéletig tart. A hatodik évezredet vagy hatodik időt ennek értelmében az énekköltő a világtörténelem lezárulásával kapcsolta össze, jelentve az egyház (reformáció) történetét és a karácsony megünneplését. Wittenbergben tanult prédikátoraink között lehet az ének ismeretlen költője. Az elmaradt strófák nélkül is az üdvözítés, váltság megtörténtét vallja hangsúlyosan az ének: Hogy érettünk adja önmagát.

Ez a legnagyobb ajándék, nem a karácsonyi vásár az ünnep értelme. Nekünk nem az. Nem hiányzik az énekből a buzdítás sem. A szinte gyermekien könnyed dallam ne feledtesse, hogy a karácsony esti hálaének a mindenség énekéhez csatlakozik, a váltság, megváltás nyomán fakad!

Fekete Csaba