Luther legismertebb karácsonyi éneke (Vom Himmel hoch, da komm ich her) talán 1534 karácsonyára – nem kizárt, hogy saját gyermekeinek – készülhetett egy középkori körtánc átirataként. Luther biztosan nem ünnepi korálnak szánta az éneket, de a tétel népszerűsége és elterjedtsége okán már az 1535-ös énekeskönyvbe bekerült, mint karácsonyi ének. Itt a Gyermekeknek való ének, Krisztus szent estéjére alcímet kapta. Luther valóban gyermekeknek szánhatta a Lk 2,9–13-ban olvasható történet 15 strófába szedett változatát.

Nemcsak a 16. századi lengyel, cseh és szlovák protestáns könyvekbe került be a karácsonyi ének anyanyelvű fordítása, hanem az egykorú német katolikus énekeskönyvekbe is. Nálunk elsőként a 17. század első harmadában készített Ráday graduál hozza a Mennyből jövök most hozzátok kezdetű, 14 strófás verset, amely Luther énekéből a 12. és 14. strófát elhagyva, két másik strófát betoldva (Óh, én szerelmes Jézusom illetve Én lelkemnek rejtekébe) adja az első magyar fordítást. A 18. századi református énekeskönyvekben jelenik meg először annak a bevezető versszaknak a fordításával (Es kam ein Engel – Az Istennek szent angyala), amelyet 1555-ben Valentin Triller illesztett Luther szövege elé. E könyvek (Kolozsvár, Debrecen) lényegében azonos formában, a bevezető versen kívül a régi fordítások egyes belső verseinek megcserélésével  olyan változatot tartalmaznak, amely  a ‘48-as énekeskönyvig öröklődött.

Luther énekét nálunk sem csak a protestáns források tartalmazták: a 18. századig a katolikus gyűjteményekben is megtaláljuk. Az evangélikus és katolikus forrásokban a német dallamhoz közeli változatot találunk, míg a református énekeskönyvek tételének jellegzetessége a magas járású első sor, és a hozzáadott bevezető strófa. Az ének előadásmódjában is vannak felekezeti különbségek: míg a reformátusok általában a kiegyenlített ritmusú előadás tartják (ezt Erdélyben, ha kántaként éneklik, akkor gyakran gazdag ornamentikával díszítik), addig katolikus vidéken a templomi előadást a parlando (beszédszerű), szabadabb előadás jellemzi. Az erdélyi katolikusok is használják kántaként: ekkor viszont gyors, 5/8 vagy 6/8 ütemű ritmussal, több szövegváltozattal éneklik. (A szövegváltozatok közül a legismertebb a Paradicsomnak kertébe kezdetű, amely számos gyűjtésből ismert.)

Énekeskönyvünk 316. dicsérete nem csak négy évszázados múltja miatt érdemel különös tiszteletet és megbecsülést, hanem elsősorban azért, mert karácsonyi énekeink között talán az egyetlen olyan tétel, amely egyszerre magyar és református – és egyszerre európai és ökumenikus.

Papp Anette