Karácsonyi időutazás

RÉ 315

Pécselyi Király Imre éneke (RÉ 315) jól kiállta az idők próbáját a magyar református gyülekezeti éneklés gyakorlatában: közel négyszáz éve töretlen népszerűséggel, folyamatosan megtalálható az egymást követő énekeskönyvekben.
            Krisztus Urunknak áldott születésén
            Angyali verset mondjunk szent ünnepén

  - hangzik a buzdítás mindjárt az ének kezdősoraiban. Tudjuk, hogy ez a felszólítás nem az angyali szép versmondásra, karácsonyi gyermekműsorok szavalataira vonatkozik, hanem arra, hogy csatlakozzunk lélekben az angyalok karához, és mondjuk, énekeljük velük együtt:
            A magasságban dicsőség Istennek,
            Békesség légyen földön embereknek…

(Itt jegyezzük meg, hogy a 2. versszak szórendje a korábbi énekeskönyvekben a bibliai szöveghez igazodott: „Dicsőség magasságban az Istennek...” – a szöveget 1948-ban igazították az ének ritmusához.)  Az első vers „régen” szava az ének szerzőjét 1630 évvel, minket pedig már több mint kétezer évvel röpít vissza az időben Betlehem mezejére, hogy a mennyei seregek sokaságához társuljunk. Miután elénekeltük a „Glóriát” (így nevezzük röviden a Lk 2,14 szerinti éneket), még egy lépést teszünk visszafelé az időben, ugyanis a hírnök angyal szavai (3. versszak) előbb hangzottak el, mint a mennyei kórus éneke. Az angyal olyan örömhírrel érkezett, amely az evangélium leírása szerint az egész népnek szól. Ezt énekünk így fogalmazza:
            Örömet hozott Ádám árváira,
            Maradékira.

Az idővonal immár a kezdetekig nyúlik vissza: a teremtésig, az első emberig; majd pedig a Messiást váró (ős)atyák, királyok és próféták során át ismét megérkezünk a megszületett Krisztushoz.  Egy karácsonyi énektől, még ha nem várnánk is ennél többet, mégis tovább vázolja Isten üdvtervét, előre mutatva harminchárom évvel későbbre, a golgotai keresztre: „Általa vagyon bűnünkből váltságunk…” Végül pedig – az üdvösség biztos reménységével az örökkévalóság felé tekintve – immár végtelenre állítja az időmutatót:
            [Általa vagyon]… A mennyországban örökös lakásunk,
            Boldogulásunk.

Az ének írója mindezt úgy állítja össze, hogy mi, akik az éneket énekeljük, végig érezzük, hogy rólunk van szó, és így vele együtt a mi szívünkből is előtörhet a záró két versszak doxológiája, a Szentháromság Isten dicsőítése. Figyelemre méltó, hogy a régi karácsonyi énekek nem akarják megállítani az időt, nem törekednek a karácsony varázsának megragadására, pláne mesterséges kialakítására. A karácsony üzenetét az Istentől rendelt idő összefüggésében érthetjük meg igazán: „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát…” (Gal 4,4)

Vizi István

Hasonló anyagaink