Születél idvességünkre

RÉ 314

Heti énekünk szövege először 1590-ben, a Gönci Kovács György szerkesztésében és Csáktornyai János nyomdász kiadásában, Debrecenben nyomtatott énekeskönyvben jelent meg. A modern kutatás szerint talán Szegedi Kis István éneke lehet. Metrumképlete: 10(5,5), 10(5,5), 9(5,4), 9(5,4), 4. Az eredeti strófák versfői a „IESVS” akrosztikont adják, amelyhez a záró strófa az Atya, Fiú és a Szentlélek, egy igaz és örök Isten dicséretét, azaz egy versbe szedett doxológiát fűz. Mai énekeskönyvünkben az ének valamennyi versével, az eredeti szöveg tapintatos igazításával szerepel. Csomasz Tóth Kálmán megállapítása szerint énekeskönyvünk 314. számú darabja egyike azoknak a klasszikus reformátori énekeknek, amelyeknek tartalma hitvallás és igei tanítás is egyszerre.

Az üdvösségszerző Isten örök tervének mélységét és magasságát összegző vers a nyomtatott és kéziratos protestáns énekeskönyvek állandó darabja volt, de benne van az ének a 17. század első felének legjelentősebb katolikus kéziratos gyűjteményében, Petri András csíkszentkirályi iskolamester énekgyűjteményében (régi nevén Jancsó Benedek-kódexben) és a Kájoni János szerkesztette Cantionale catholicum-ban is.

Dicséretünk dallama az elemzések szerint egykorú lehet a szöveggel, de először a 18. századi énekeskönyvek: a kolozsvári (1744) és a debreceni úgynevezett „Öreg” énekeskönyv tartalmazzák. Maga a dallam különös dallamcsaládhoz tartozik, amelynek első darabja valószínűleg magyar földön keletkezett középkori kanció: a Nékünk születék mennyei király 282) kezdetű, eredetileg a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó dicséretünk. A Nékünk születék dallamhoz a következő két-három században számos változat kapcsolódott, van közöttük templomi ének és szokásdallam, karácsonyi köszöntő, kánta. Ehhez a dallamkörhöz tartozik a szóban forgó, 314. számú dicséretünk, mint a Nékünk születék kezdetű dicséret önálló, 16. században keletkezett mellékalakja.

Dicséretünk ma nem tartozik az ismert és használt énekek közé, aminek okát nem az ének szövegében, nem is a dallamában kell keresnünk. Az ének nehézségét annak döcögős, mesterkélt ritmusa jelenti: az első négy sor ugyanis a változó szótagszám ellenére izoritmikus szerkezetet mutat. Ezt a jelleget az énekeskönyv szerkesztői a 4. sorban átalakították, megtörve így a dicséret ritmusának lüktetését. Talán jobban segítené az ének meggyökeresedését, ha a ritmusát izoritmikussá tennék, és így próbálnánk a gyülekezetnek megtanítani dicséretünket, amely magvas, tartalmas szövegével karácsonyi énekrepertoárunk szép darabja lehetne.

Papp Anette

Hasonló anyagaink